Renault
Renault
kamionversenyzés : szép most-i hétvége a renault trucks-mkr technology csapatszámára
A csehországi Most versenypályáján a Renault Trucks – MKR csapat otthonosan érezte magát. A csapat a tesztelések nagy részét ezen a pályán végzi rendszeresen. A 160 km/h-val száguldó Renault Trucks kamionok ismét nagyszerű elődadásokat biztosítottak a közönség számára. A két dupla győzelmével a csapat igazán meghatározója volt a hétvégének. A csapatbajnokságban pedig már 11 pontra megközelítette az első helyezettet.

A 2010-es Európabajnokság 6. etapjára hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a csehországi Most Autodrom pályán került sor. A Renault Trucks – MKR Technology csapat főként cseh tagokból áll, ezért egészen otthonosan érezték magukat a versenyzők és szerelők a hazai pályán (a csapat székhelye pár kilométerre van Most-tól). Bár szinte házigazdaként mozogtak a pályán, nem voltak udvariasak a « vendégekkel » : a hétvége során mindent megtettek azért, hogy megelőzzék őket. A 2 versenynap során a Markus Bösinger és Markus Oestreich két alkalommal is dupla rajt-cél győzelmet aratott. Ezzel a két kiváló futammal a csapat megerősítette 2. helyét és 11 pontra megközelítette az első helyen álló csapatot. A bajnokságból még hátra van a három őszi futam (Zolder, Le Mans és Jarama), és még semmi nincs lejátszva a csapatok és versenyzők számára. Ami a pilótákat illeti, Markus Bösinger a 3. helyen áll pillanatnyilag, de mindössze 6 pont választja el a 2. helyezettől. A csehországi futam után Markus Oestreich előrejött egy helyezést és már a 4. helyen várja a folytatást.

A nagyon változékony időjárást eredményező hétvégén (napsütés, szél, szitáló eső, zápor, és kellemetlen hűvös idő) a versenyzőknek oda kellett figyelniük a nedves (sőt néha az egyik kamionból kifolyt olajos pályára). A hétvége során 2 alkalommal is « csetepaték » alakultak ki a pályán a versenytársak között. Az egyik ezek közül pontosan a Renault Trucks VIP sátra melletti nagy kanyarban történt, vagyis a vendégek közelről láthatták és élhették át a « test-test elleni » küzdelmét eme monstrumoknak.
A csapatunkat semmiféle műszaki probléma nem akadályozta, befolyásolta a versenyzésben, a két « Markus » mindvégig az élmezőnyben kamionoztak.
A következő Grand Prix helyszíne a belga Zolder szeptember 11-12-én, közvetlenül a híres-hírhedt Le Mans-i Bugatti futam előtt. A következő hétvégéket tehát ismét « hazai pályán » futják majd a « piros-feketék », ami eddig nem sok jól eredményezett a vendégeknek.
2010-09.-03.
A 2010-ES DAKAR UTÁN A RENAULT TRUCKS JÁRMŰVEK TOVÁBB FOLYTATTÁK ÚTJUKAT ARGENTÍNÁBAN
A 2010-es Dakar sikere után a Renault Kerax és Renault Sherpa ismét útra keltek. 2010. áprilisában a Renault Trucks Argentína leányvállalat elindította a « Rally Argentina - Chile 2010 » expedíciót. Ezzel egyidőben a Renault Trucks bemutatta « Rally » elnevezésű Premium Lander 440 Dxi speciális szériáját Argentínában. A 2010-es Renault Trucks Dakar kalandok betetőzéseképpen a Buenos Aires-i Borges Kultúra Házában « 9000 km szenvedély » címen fotókiállítás nyílt.
Az Argentínában elsőször megrendezett « Rally Argentina - Chile 2010 » túra mintegy 20 napig tartott. A legutóbbi Dakar rally részvétel után a Renault Sherpa és Renault Kerax járművek végigmentek Argentína 6 régióján, meglátogattak 6 ottani Renault Trucks márkakereskedést. A túra alapötlete az volt, hogy meglátogassák az argentin Renault Trucks szervizeket, és eljussanak olyan városokba, amerre a Dakar rally nem járt.
A karaván eljutott Blanca, Mendoza, Tucumán, Córoba, Santa Fé és Buenos Aires városokba. Egy-egy városban 2 napot tartózkodtak, amely alatt a látogatók megismerhették, kipróbálhatták a járműveket, ill. a szervizek hozzájuk tartozó szolgáltatásait, valamint megtekinthették a Dakar rally során készült filmet.
A túrával egyidőben a Renault Trucks bemutatta a 2010-es Dakar rallyt idéző speciális szériáját, a « Rally » limitált kiadást. A Premium Lander 440 Dxi T4x2-es alapmodellből létrehozott széria mindösszesen 50 példányban készült. A jármű kialakítása, berendezése, dekorja egyedi, mely növeli a biztonságot, és főként a vezetési élményt a fedélzeten.
A 2010-es Dakar lezárásaképpen Buenos Aires-ben fotókiállítás nyílt, mely a 2 szervizjármű, a Renault Kerax és Sherpa útját mutatja be « 9000 km szenvedély » címen a rally útja során. A fotókat album formájában is kiadták, mely kiadvány a New York Fotó Fesztivál 2010-es versenyének legjobb 14 alkotása közé.
2010. AUGUSZTUS 19.
a RENAULT TRUCKS HIBRID HAJTÁSÚ JÁRMŰVEINEK ELSŐ GENERÁCIÓJA SIKERESEN TELJESÍTETTE FELADATÁT
A 2009-es év elején normál felhasználási körülmények közé beállított Renault Premium Distribution Hybrys Tech mára már mintegy 5000 km-t futott Lyon városában, és valódi teszteredményekkel szolgál. A háztartási hulladékgyűjtő felépítménnyel (BOM) felszerelt jármű Lyon városa és a Suez Environnement használatában állt több, mint egy éven keresztül. A több mint egy éves tesztelési időszak alatt a Renault Trucks mérnökei jelentős változásokat tudtak végrehajtani, hogy azokat már a 2. generációs Lyonban és Brüsszelben tesztelt járműveknél figyelembe vehessék.

A Lyon városának és agglomerációjának lakói több mint egy éven keresztül láthatták a Renault Trucks hibrid technológiás járművét az utcákon. A Renault Premium Distribution Hybrys Tech jármű, melyet a Suez Csoport egyik ágazata, a SITA valamint Lyon városa használt, 2009. év eleje óta gyűjti a háztartási hulladékot a lyoni agglomerációban .A valós körülmények közötti üzemeltetés eredményei gazdag tapasztalatokkal szolgáltak. Lehetővé tették az új koncepció jóváhagyását, műszaki fejlesztések kidolgozását a későbbi forgalmazáshoz.
Az 500 órás tiszta üzemidő alatt, a jármű 5000 km-t tett meg és mintegy 550 tonna hulladékot gyűjtött össze és szállított el. A Premium Dsitribution Hybrys Tech járművet több gépkocsivezető is vezette az 1 év alatt. A munkatársak a használat során nagyra értékelték a komfortos vezetést, a nagyon alacsony zajszintet, amely az elektromos üzemmódban, azaz a gyűjtés fázisában jelentkezik. Az alacsony zajkibocsájtást fontosnak tartották mind a járműben dolgozó munkatársak, mind a környéken lakók, akik nagyon megszerették a « diszkréten » közlekedő Renault Premium Hybrys Tech kukásautót. A fogyasztás tekintetében a projekt elvárásainak megfelelő 20-25 %-os fogyasztáscsökkenést regisztráltak az üzemeltetők.

A gépkocsivezetőktől és a többi munkatárstól kapott rendszeres visszajelzések alapján jelentős változtatásokat, javításokat tudtak végezni az új technológián. Például az elektromosról termikus üzemmódra történő átálláskor tapasztalható komfortot egy új szoftverrel jelentősen javították. A hidegindítón is alakítottak a hidegben (-15°) történő gyors elindulás biztosításához. A zajkibocsájtást is újra átdolgozták, például a szervokormánynál, azáltal, hogy teljesen elektromos működtetésű lett. A tengelytávot lerövidítették, hogy a jármű a szűkebb belvárosi övezetekben is könnyen közlekedhessen.
A Renault Premium Distribution 6x2*4 alapmodellre készült első hibrid alvázra a Faun vállalat készített speciális BOM felépítményt. A motor Dxi7-es EURO5-ös 320 LE-s, melyhez egy 70 KW-os névleges és 120 KW-s max. teljesítményű elektromos motor csatlakozik.
A Renault Trucks hasznos tapasztalatokat szerzett tehát az egy éves sikeres üzemeltetésből. A gyártó tisztában van a hibrid technológia előnyeinek és a kínálata további fejlesztésén dolgozik. 2010-ben további Premium Hybrys Tech járművek érkeztek tartós tesztelésre a Coca-Cola Vállalathoz Brüsszelbe és a Colas Vállalathoz Lyonba. A Renault Trucks erősíti referenciáit a városi környezetkímélő közlekedésben.
2010. augusztus 6.
World Series by Renault
A 2010. július3-4-i World Series by Renault rendezvény hazai eseményén a Renault Trucks márka is jelen volt: a Renault Trucks Hungária Kft. 18 járművet állított ki a Supergold tribün mögötti területen, közöttük több speciális járművet (katasztrófavédelmi, kommunális, építkezéses és Racing Truck-ot). A stand nagy sikerrel és rendkívüli érdeklődés mellett működött a 2 napos rendezvényen.
Az alábbi link alatt tekinthetik meg a standon készült filmünket (6 perc):
2010. július 28.
a Renault trucks partneri szerződést írt alá a dennis eagle
vállalattal alacsonypadlós járművek gyártására
A Renault Trucks és a Dennis Eagle Ltd szerződést írtak alá a süllyesztett padlójú, Access néven futó járművek forgalmazására. A jármű kifejezetten a háztartási hulladékok gyűjtésére került kialakításra, az előző Puncher modell helyettesítéseként valamint a Midlum és Premium Distribution modellek kiegészítéseként. A jármű Dxi7-es, EURO5-ös normájú motort kap. Először Franciaországban, majd egész Európában forgalomba kerül.
A háztartási hulladékok gyűjtésére alkalmas járművek gyártására specializálódott angol vállalat, a Dennis Eagle egyedülálló know-how-val rendelkezik az alacsony padlójú járművek piacán. Az 1000 db/éves gyártási volumenével a Dennis Eagle a piac megkerülhetetlen szereplője. Ezért a Renault Trucks számára egyértelmű volt az együttműködés. A gyártás az Egyesült Királyságban zajlik majd, az értékesítés Franciaországban indul, majd folyamatosan terjesztik el az « Acces » névre keresztelt, a Renault Trucks logóját viselő járművet Európa-szerte. Az elsősorban a háztartási hulladékgyűjtésre szánt Acces modell számára a Renault Trucks teljes hálózata szervizhátteret biztosít.

A Renault Trucks disztribúciós járműcsaládjainak igazgatója, Olivier Jacquier üdvözli ezt a partneri együttműködést. « Amikor partnert kerestünk a süllyesztett padlójú járművek gyártására, szakmailag elismert és megbízható vállalatot kerestünk, és találtunk a Dennis Eagle cég személyében. Szándékunk szerint évi 100-150 darabot kívánunk értékesíteni. »
Norman Thoday, a Dennis Eagle ügyvezető igazgatója megerősíti Olivier Jacquier szavait : « Ez a partneri kapcsolat a általunk gyártott járművek minőségének és a Dennis Eagle háztartási hulladékok gyűjtésében szerzett tudásának és tapasztalatának a elismerése . Az együttműködés a Renault Trucks-szal megerősít bennünket is a versenytársainkkal szemben.»
A Dennis Eagle vállalatról
A Dennis Eagle a legmagasabb szintű technológiát biztosítja a háztartási szemét gyűjtéséhez. A Dennis Eagle komplett újrahasznosítási megoldást kínál ügyfeleinek, mely megfelel az összes speciális igényüknek. A vállalat feladatának tartja az ügyfelek igényeit teljesítmény, ár-érték arány és szolgáltatások tekintetében szakadatlanul felülmúlni.
2010. JÚLIUS 28.
eGY VERSENYKAMION FORMATERVE:
« show » ÉS « EREDMÉNYESSÉG »
A Renault Trucks új versenykamionja egyik versenytársára sem hasonlít. Batman? Darth Vader? Jogos ugyanis a kérdés, hogy a pilótafülke vajon kit rejt. Meg kell vallani, a Renault Trucks formatervezői nem teketóriáztak: a Renault Trucks Racing versenygépe, a Premium Course markáns tekintete, kettős fényezésű oldala és trapéz alakú légkiömlője kétségtelenül lenyűgözi az ellenfeleket. A végső cél pedig mi más lenne, mint részt venni a Truck Racing Európa-bajnokságon, és azt megnyerni.
Vajon mi lelte a Renault Trucks dizájn részlegének formatervezőit? Darth Vader és Batman világa között félúton, az új Premium Course-ról minimum az elmondható, hogy meglepő és nem hagy nem hidegen senkit. Soha európai gyártó még nem rukkolt elő ilyen merész formatervvel Európa-bajnokságon induló versenykamion esetében. Az egyedülálló stílust egy fiatal formatervező, Antonio Lo Ré alkotta meg Hervé Bertrand-nal, a Renault Trucks fődizájnerével.

A Renault Trucks és az MKR Technology versenyistálló új együttműködésének köszönhető, hogy a Renault Trucks Racing új arculatának megteremtéséhez a formatervezők az alapoktól újragondolták, majd újratervezték a versenykamion karosszériáját. Mario Kress nagy rajongója a Formula Truck brazil bajnokságának, ahol minden teherautó a különcség egy-egy dicshimnusza; ő biztatta arra Hervé Bertrand csapatát, hogy ne bánjanak óvatosan a ceruzával. Az üzenetet tökéletesen « fogták », hiszen a sorra születő skiccekből rendkívül jellegzetes, a korábbinál jóval markánsabb külső megjelenés bontakozott ki, amely egyetlen célnak kíván megfelelni: formatervvel hirdetni a győzni akarást.
A felépítés szempontjából a teherautó a versenyzés alapvető elvárásainak felel meg: egy versenyzésre átalakított szériaautó, minimálisra csökkentett hasmagassággal. Az autó elejét a sima és letisztult felső rész, valamint a trapéz alakú, hatalmas beömlőnyílásokkal ellátott alsó rész közötti kontraszt teszi jellegzetessé. Az átmenetet a lyukacsos hűtőrács és a semmiből előbukkanó fényszórók jelentik. Mindent összevetve a formaterv olyan teherautó benyomását kelti, amely kiválóan « megüli » az utat és kész arra, hogy megegye ellenfeleit!
A formaterv dinamizmusához a fényezés is hozzájárul. A színhasználat kettős célja a Renault Truck Racing új identitásának megfogalmazása és annak a törekvésnek a tükrözése, amely a gyártó és az MKR Technology szövetségéből fakad. A hatás érdekében a technikai jelleget szimbolizáló, semleges szürke árnyalat dominanciáját a frontális beömlők és a hűtőrácskeret élénk pirosa szakítja meg.
Az energikusság hátul is visszaköszön. Az oldalsó burkolatokba épített sárvédők meghosszabbítják a teherautó dinamikus vonalvezetését. A piros fényezéssel hangsúlyozott trapéz alakú légkiömlők végleg a győzelem világába repítik a versenygépet.
Egy versenykamion formaterve természetesen nem korlátozódik a külső megjelenésre. A dizájnerek szárnyaló elképzeléseit a műszaki határokon túl a verseny előírások is szabályozzák, így a részletek folyamatosan tökéletesednek a szezon folyamán. A hatalmas légbeömlők az első és hátsó fékek hatásos hűtéséről gondoskodnak. Az első lökhárító alacsony, mintegy 130 mm-es magassága pedig a turbulenciák csökkentését szolgálja. Miután a FIA szabályai tiltják az aerodinamizmust segítő megoldások alkalmazását, a frontális és oldalsó burkolatokon szabad utat engedtek a levegőáramlásnak, így a versenygép nem jut meg nem engedett előnyhöz.
2010. június 17.
Truck racing : az mkr technology – renault trucks team továbbra is az európa bajnokság élvonalában
A Spanyolországi Albacete-ben, az Európa Bajnokság 2. fordulójában fojtogató hőség közepette kellett a csapatoknak helyt állniuk. Bár az MKR Technology – Renault Trucks csapat kamionjai az időmérőkön jól teljesítettek, gyorsak voltak, sajnos nem voltak kifejezetten szerencsések és apróbb, de annál súlyosabb következményekkel járó műszaki problémáik akadtak. Így nem volt esélyük olyan eredményt elérni, amire a járművek és pilótáik predesztinálták volna őket, és amit tőlük reméltünk. Mindezek ellenére a csapat második helyen áll a konstruktőrök között, 1 ponttal lemaradva csak az első mögött. Ami a pilótákat illeti, Markus Bösinger az első 3-ban van, Markus Östreich pedig a 6. stabil helyen áll jelenleg. A hétvége teljes ideje alatt a csapat szerelői példaértékű munkát végeztek a kamionok felkészítése és javítása terén.

A Madridtól dél-keletre fekvő Albacete-i pálya katlanjában az MKR Technology-Renault Trucks csapat kamionjai kemény próbának lettek alávetve, vasárnap pedig igazán nem voltak szerencsések. Ennek ellenére a szezon kezdete ígéretesnek tűnik. Az időmérők jól sikerültek és a 2 dobogós helyezés mutatja, hogy számolni kell a csapattal a szezon során.
A két szombati futam során Markus Bösinger kétszer is a dobogóra állt, Markus Östreichnak pedig, aki légkompresszor problémával küzdött, sikerült az első futamban 10.-ként majd a 6- helyen befutnia. Vasárnap a jószerencse teljesen elfordult a csapattól....A 3. futam során, ahol pedig Bösinger a 2. helyen autózott, egy mögötte lévő kamion erősen nekiütközött a Renault-nak 5 körrel a vége előtt. Mindezek ellenére Markus Bösinger a visszaesés után 8 helyett jött előre és a dicséretes 4. helyet szerezte meg a futamban. Az utolsó futamban egészen jól álltak a csillagok a team számára, amikor is egy váratlan műszaki probléma miatt az ismét a 2. helyen futó Bösinger fel kellett adja a versenyt, Östreich pedig csak a 6. helyre futott be. Összességében a sok erőfeszítést pontok honorálták a csapat számára.

A konstruktőrök versenyében az MKR Technology-Renault Trucks csak 1 ponttal marad le az első helyről. Markus Bösinger és Markus Östreich 3. ill. 6. helyen állnak a pilóták jelenlegi versenyében. A következő bajnoki forduló Franciaországban, Nogaro-ban lesz június 20-án.
Fókuszban : a szerelők - profik a háttérből
Heten vannak (a mérnököket nem számolva), akik a kamionok gondját viselik egész hétvége során a paddockban : kamiononként 3 ember, plusz egy supervisor. Beállítások, javítások, alkatrészek cseréje, minden meg kell tudniuk csinálni. Ezen az Albacete-i Grand Prix hétvégén volt dolguk a motor hűtéssel, hogy megakadályozzák a túlmelegedést és a törést, A mérnökök által irányított szerelőknek növelniük kellet a levegőbeáramlást a hűtőre és a optimalizálni a vízbefecskendezést a kábelek hűtéséhez.
A személyautó versenyekhez hasonlóan az időtényező létfontosságú : a kamionnak készen kell lennie időben a hétvégi 4 futam indításakor történjen bármi is a futamok során. Műszaki hiba, egy másik kamionnal való ütközés vagy egy pályaelhagyás miatti sérülés után úgy kell dolgozniuk, hogy a következő futamban a kamion már a startnál állhasson. Ezért van az, hogy a szerelők sokszor egész éjszaka dolgoznak, hogy biztosan készen legyenek a munkával. Azonban van, ami megkülönbözteti a munkájukat az autós kollégáktól : az alkatrészek tízszer nehezebbek is lehetnek ! Míg a személyautóknál a motor kb. 100 kg-os, addig a kamioné meghaladja az 1 tonnát ! Ha az MKR Technology-Renault Trucks team szerelői ki akarják cserélni a 600 kg-os sebességváltót (a személyautóknál 40 kg) akkor sincs szükségük több időre, mint 25 perc ! A fékbetétek és féktárcsák cseréjére, a kerekek le és felszerelésével sem kell többet számítani, mint 40 perc. Ilyen részidőkkel aztán minden műhely szívesen dicsekedne !
A munkájuk megkönnyítése és a beavatkozások gyorsítása és hatékonyabbá tétele érdekében a szerelők speciális képzést kaptak a Dxi13 Racing motorról. A Renault Trucks képezte ki őket Lyonban, a felszerelésre, leszerelésére és a különböző beállításokra.
2010. június 08.
A Renault trucks KÉT ÚJ MOTORtesztpadot HELYEZ ÜZEMBE
LYONI TELEPHELYÉN
A ma, és különösen a jövő teherautóinak világában kiemelten fontos szerepet játszik a Renault Trucks stratégiájának középpontjában álló kutatás és fejlesztés. A motorizációkkal kapcsolatos kutatások technikai hátterének bővítése céljából a konstruktőr nemrégiben két új motorteszt-padot helyezett üzembe Lyonban. A tesztpadok a járművek különböző tulajdonságainak mérésére és javítására adnak lehetőséget: károsanyag-kibocsátás, üzemanyag- és karbamid-fogyasztás (AdBlue) és vezetési komfort. A csoport tervezőirodái a környezetbarát motorok fejlesztésénél használják az új egységeket.

A teherautói környezetszennyező hatására kényes Renault Trucks hosszú évek óta elkötelezte magát környezetbarát motorok kifejlesztése mellett. Ez a célja a Rhône-Alpes régió, valamint a Lyon és környéke anyagi támogatásával megvalósított FUN (Full aUthority eNgine) projektnek. A csoport motorjainak tesztelésére eddig húsz tesztpadot használtak, a két új egység ezek számát bővíti, és nagyban hozzájárul a kutatások elmélyítéséhez.

A motorok tervezési és fejlesztési folyamatánál elengedhetetlen tesztpadok a sorozatgyártásnál is hasznos szolgálatot tesznek: a gyártást követő kötelező ellenőrzések során ezeken mérik a motorok teljesítményeit az üzemanyag- és karbamid-fogyasztástól a károsanyag kibocsátási szinten át a vezetési komfortig és a jármű általános dinamikai képességéig. A tesztek során összegyűlt adatoknak köszönhetően a mérnökök pontosan szimulálhatják a jármű viselkedését egy általuk beprogramozott útvonalon, amely lehet éppen egy átlagos használat normál vezetési körülmények mellett, de lehet szélsőségesen zord is. Az ellenőrzőpadok segítségével a teljes használati ciklust modellezni lehet. Szimulálni lehet a jármű viselkedését fékezéskor, gyorsításkor és minden olyan utasításnál, amely a motor működését vagy teljesítményét befolyásolja. A szimuláció során a motort számítástechnikai rendszer irányítja. A hajtáslánc és a jármű többi része teljes egészében virtuális, így a Renault Trucks összes járműcsaládját le lehet modellezni a legkülönbözőbb teljesítményszintekkel.

A tesztpadok nem csak a jármű teljesítményeinek ellenőrzésére szolgálnak, hanem kiemelt szerepet játszanak a hajtáslánc fejlesztésénél, valamint a sebességváltó és a motor különböző használati körülményekhez való hangolásánál. Hozzájárulnak továbbá olyan innovatív megoldások modellezéséhez, mint az elektromos hibrid motor, az új sebességváltók és motortartozékok, vagy a vezetést segítő programok.
Végül a motorok tesztpadokon való kipróbálása igen fontos szerepet kap az új karosszériák modellezésében is, lehetővé teszi, hogy a legideálisabb formák és technikai részletek jelenjenek meg a holnap járművein.
A két új tesztpad üzembe helyezésével a Renault Trucks alkalmat teremt a márka számára, hogy tovább javítsa a járművek és a motorok teljesítményeit, miközben egyre jobban odafigyel a környezet védelmére.
2010. június 1.
a renault truck és az mkr technology csapatának !
Az első megmérettetésük alkalmával, az európai kamionbajnokság olaszországi, Misano-i futamában a Renault Trucks és az MKR Technology vadonatúj kamionjai sztárjai voltak. Sztárok lettek az őket vezető pilóták tudásának köszönhetően. Markus Boesiger nyerte meg ezt az etapot a 4 futamon megszerzett 44 pontjával a 2010. május 22-23-i hétvégén. Sztárok lettek az európai szinten egyedülálló, a verseny közönségét elkápráztató design-nak köszönhetően.
A Truck Racing Európa Bajnokság olasz etapjának 4 futamában májsu 22-23-án az MKR Technology team 2 pilótája a verseny Premiumjaik fedélzetén kiemelkedtek a mezőnyből. A svájci Markus Boesinger 2 fő futamban (az első és a harmadik) az első helyen végzett. A harmadik futamban a német Markus Ostereich is az élen, a 3. helyen végzett. Vagyis 2 Renault Trucks kamion az első háromban. Először a Truck Racing történetében !
Az etap végén Markus Boesinger végzett az első helyen 44 ponttal, 6 ponttal megelőzve a 2. helyezettet. Markus Ostereich ötödik helyen fejezte be az olasz etapot, 27 ponttal. A 2 versenyző együttes eredményének köszönhetően jelenleg a Renault Trucks – MKR Technology csapat áll az élen a bajnokságban.
Az MKR Technology csapat fő partnereként a Renault Trucks biztosítja a DX113-as Racing motor, amelynek széria változata a Magnumban és egyes Kerax modellekben használatos. A Renault Trucks a versenyistálló rendelkezésére állított 2 mérnököt az Európa Bajnokság teljes idejére. A verseny Premiumok többi rendkívül karakteres vonásáért a Renault Trucks « Hall of Desing »-ja « felelős » : a tipikusnak és szokványosnak éppen nem mondható kamionokkal, és az általuk létrehozott hangulattal kívánja a Renault Trucks a kielégíteni a kamionok világának megszállottjait és természetesen saját ügyfélkörét is.
A Premium versenykamionok sok-sok érdeklődőt vonzottak a Renault Trucks standjára, akik a futamok közötti szünetekben közelről is látni szerették volna a talán « Batman világából » szabadult kamionokat. Vagy mégis inkább Darth Vador ?
«Csodálatos győzelem ez a Renault Trucks és az MKR Technology számára. Csodálatos kezdés az alig pár hónappal a szezon előtt életre hívott csapatnak. A belefektetett munka nagyon ígéretes eredményekkel kecsegtet, de sok még a tennivaló, hiszen Misano csak az első próba a kilencből ! » - nyilatkozta Stefano Chmielewski a Renault Trucks elnöke.
2010. május 25.
ismét renault trucks driver challenge
A tavalyi Renault Trucks Driver Challenge vetélkedő végén a résztvevők közfelkiáltással megszavazták a folytatást. A Renault Trucks tehát 2010-ben is keresi a legjobb hazai Renault Trucks-os gépkocsivezetőt.
2009 koranyári időszakában a Renault Trucks Hungária Kft. meghirdette hazai versenyét, melynek célja a legjobb Renault Truck kamiont vezető sofőr megtalálása volt. A májusban indított selejtező során a több száz pályázó a kamionos lapokban közzétett tesztlapok kitöltésével és beküldésével jelentkezhetett. A kérdések műszaki és közlekedésbiztonsági tartalmúak voltak, melyeknek alapos ismerete egy képzett gépkocsivezetőtől elvárható. A 10 kérdéses tesztlapra adott válaszokat az RTH műszaki kollégái kiértékelték, és a legjobb 50 válaszadót hívták be a gyakorlati versenyre.
A tavalyi döntőre 2009. szeptember 19-én, egy csodálatos, napsütéses szombaton került sor a Renault Trucks Hungária Kft. törökbálinti telephelyén. A résztvevők mélyebb műszaki-szakmai, ügyességi és vezetési tudásukról adtak számot 3 fordulóban.
Az ország minden sarkából (sőt külföldről!) érkezett résztvevők között voltak hivatásos gépkocsivezetők, tűzoltók, fuvarozó magánvállalkozók…. mindannyian a kamionok világában jártas emberek. A versenyzőket elkísérték családtagok (feleség, gyerekek), barátok hogy szurkoljanak a sikeres szereplésért.
A verseny 6 legjobbja értékes tárgynyereményekben részesült, az első 3 helyezett pedig nagy értékű vásárlási utalványokat is kapott az emléklapokkal.
A Renault Trucks a tavalyi verseny során nem csak megtalálta a 2009-es év legjobb Renault Trucks gépkocsivezetőjét Kertész Csaba (Kertész Trans Kft. – Kecskemét) személyében, de sikerült a termékeket nap mint nap intenzíven használókkal is közvetlen kapcsolatot is kialakítani.
2010-ben a verseny hasonló feltételekkel folytatódik, a 2009-es győztes pedig komolyan készül a címvédésre! A június-júliusi kamionos lapokban megjelenik a verseny kihirdetése és a tesztlapok, a beküldési határidő július 31.
Keressük 2010 legjobb Renault Trucks-os sofőrjét!
A Camion Truck &Bus magazin júniusi és júliusi számában megtalálható a tesztlap!
2010. május 21.
Trucks Race Európa Bajnokság 2010:
a Renault Trucks az MKR Technology csapattal folytatja
részvételét a Truck Racing versenysorozatban

A teherautó iránti közös szenvedély köti össze a márkát az ügyfelekkel és a sofőrökkel, akikkel a Renault Trucks közeli kapcsolatot ápol. A konstruktőr, aki 2007 óta vesz részt a teherautók versenyében (Truck Racing), az Európa bajnokság 2010-es szezonját a korábbiaknál is elszántabban kezdi meg. Fő partnerévé vált az MKR Technology versenyistállónak, amelyet a sportág egyik kiemelkedő képviselője, Mario Kress irányít. Az együttműködés keretében a Renault Trucks a « motortechnikát » és műszaki hátteret biztosítja, illetve a versenykamionok karosszériáját tervezi. A versenyhez kapcsolódóan elkészült továbbá a 2009-ben nagy lelkesedést kiváltott, az internetről ingyen letölthető « Truck Racing by Renault Trucks» videójáték új változata.
A Renault Trucks 2007 óta teljes erőbedobással vesz részt a kamion versenyben. Ennek az elkötelezettségnek köszönhetően a Renault Trucks ötvözi a szenvedélyt, a versenyszellemet és a csúcstechnikát. A kamionok világában rendkívül népszerű Truck Racing jó alkalmat nyújt a konstruktőrnek, hogy népszerűsítse arculatát a nagyközönség körében, és kapcsolatait tovább erősítse ügyfeleivel.
A FIA által szervezett Truck Racing Európa Bajnokságot figyelemmel kísérő közönség lelkesedése a kamionversenyek iránt mit sem veszített erejéből az évadok során. 2009-ben több mint 430.000 rajongó volt kíváncsi a futamokra, közülük közel kétszázezren a híres németországi Nürburgringre látogattak ki.

Ez az elkötelezettség az interneten is tetten érhető. A www.renault-trucks.com/truckracing honlap, mely új szerkesztésben jelenik meg a 2010-es évad elején, azokat a videókat helyezi előtérbe, amelyek online is elérhetők lesznek minden bajnoki futam után olyan megosztó weboldalakon, mint a Youtube vagy a Dailymotion.
A számos országot felkereső sorozatnak köszönhetően, ami egyben egy “műszaki kirakat”, a gyártó leányvállalatai minden évben kiaknázzák a Truck Racing versenyekben rejlő kereskedelmi lehetőségeket, hiszen kiváló alkalom az új termékek és szolgáltatások bemutatására és népszerűsítésére. 2009-ben a Renault Trucks közel 1900 vásárlót és érdeklődőt hívott meg a Grand Prix-kre.
> Renault Trucks Racing
A Renault Trucks motorszállítóként való részvétele az Európa Bajnokság új szezonjában a gyártó komoly elkötelezettségét jelenti a Truck Racing mellett. A francia teherautógyártó ezért döntött úgy, hogy létrehozza saját Renault Trucks Racing márkaarculatát, összhangban az új Renault Trucks Deliver szlogennel.
A Renault Trucks egy speciális assistance félpótkocsival hangsúlyozza jelenlétét a paddockban. Egy Magnumra kapcsolt Renault Trucks Racing félpótkocsiban két önálló területet alakítottak ki, az egyikben a motorok és az alkatrészek sorakoznak példás rendben, a másik részben a Renault Trucks motorspecialistái és mérnökei dolgoznak. A Renault Trucks mérnökei a versenyhétvégék alatt folyamatosan elemzik és értékelik a járművek teljesítményét és viselkedését, a tesztelések között elvégzik a szükséges beállításokat és mindent megtesznek, hogy a pilóták igényeitől, a pályák sajátosságaitól és az időjárási viszonyoktól függően a versenyautókból a legtöbbet hozzák ki az időmérőkön és futamokon.
A versenyzés egyedülálló lehetőséget teremt a márka mérnökei számára, hiszen ebből a páratlanul igényes “laboratóriumból” kerülnek majd ki azok az új fejlesztések, amelyek hasznát az ügyfelek élvezhetik majd a sorozatgyártású teherautókban.

> A Renault Trucks, a Team MKR Technology fő partnere
A Renault Trucks a 2010-es évadban egy új csapattal, az MKR Technology-val folytatja a versenyzést. Ez a csapat a márka színeiben jelenik meg a futamokon, céljuk nem más, mint megnyerni a bajnokságot
A Truck Racing-ben otthonosan mozgó profikból álló csapatot Mario Kress, a szakág neves specialistája (nyolc Európa bajnoki helyezés az elmúlt tíz évben) irányítja. Az idei évadban rajthoz álló két kamiont kiváló pilóták kormányozzák majd: a svájci Markus Bösiger és a német Markus Oestreich.
A versenymotorokon kívül a Renault Trucks biztosítja a csapat logisztikai járművét is, egy motorhome-ként szolgáló Magnumot, valamint egy Premium Route műhelyautót, amelyet a két versenykamion szállítására is használnak.
A Team MKR Technology-val való együttműködés mellett 2010-ben a Renault Trucks továbbra is biztosítja a műszaki segítséget a Team 14-nek, annak a Blainville-i (Calvados, Franciaország) amatőr csapatnak, ahol a Renault Trucks jelenlegi és volt alkalmazottai indítják versenygépüket. A csapatnak egy « utcai » DXi13 motort szállít a gyártó.
> A Renault Premium Course teherautók
Az MKR Technology csapat két Premium Course teherautójának formatervét teljes egészében Renault Trucks-hoz tartozó Halle du Design szakemberei tervezték és alkották meg.
Mindkét kamion Renault DXi13 Racing motorral indul, amelyet a Renault Trucks fejlesztett ki kifejezetten versenyzésre.
A megbízható és nagy teljesítőképességű DXi13 Racing motort az egyik legjobb motorként tartják számon a Renault Trucks motor palettájából, amelyet a versenyévadok során összegyűjtött értékes információk és tapasztalatok alapján fejlesztenek folyamatosan. Ezek a nem mindennapi teherautók 1110 lóerőt fejtenek ki 1600 és 2200 fordulat/perc között, maximális nyomatékuk 5100 Nm 1400/percnél, a legnagyobb fordulatszám 2400/perc. Kevesebb, mint 7 másodperc alatt gyorsulnak 60 km/óráról 160 km/óra sebességre.
> Truck Racing by Renault Trucks: videójáték a versenyteherautók szerelmeseinek
A Renault Trucks egyre közelebb kíván kerülni ügyfeleihez, ezért folyamatosan keresi az új kommunikációs lehetőségeket. A márka által kifejlesztett kamionverseny-szimulátorokat a Grand Prix futamok alatt a pálya szélére helyezik ki. A hatalmas sikerre való tekintettel a Renault Trucks bevezette a videójáték megdöbbentően élethű PC változatát, amely 2009 júliusától ingyen letölthető az internetről (www.renault-trucks.com/truckracing).
A Truck Racing by Renault Trucks videójáték a valóságos kamionok, a Renault Premium Course teherautók teljesítményeit “imitálja” élethűen. Az akár 160 km/h-val (a FIA által engedélyezett legnagyobb sebesség) száguldó kamionok csúszkálnak a kanyarokban, kisodródnak balra, majd jobbról előznek… A három különböző nehézségi fokozatnak köszönhetően mindenki örömét leli a játékban. És akik tényleg született pilótának érzik magukat, kiválaszthatják a « pro » fokozatot, kiiktathatják a ESP-t, az ABS-t, az ASR-t, és manuálisan válthatják a sebességet.
A bevezetést követő négy napban kétezren töltötték le a játékot, a letöltések száma egy hónappal később tízezerre emelkedett, és körülbelül 335 ezer volt 2010. április elején. Elmondható, hogy a Truck Racing by Renault Trucks az eddigi legkifinomultabb és legizgalmasabb kamionverseny-játék. A bajnokság 2010-es évadja során a Renault Trucks bevezeti a játék második változatát, amelyben az új teherautókkal új pályákon lehet versenyezni.
> Versenynaptár
A Truck Racing versenynaptár 2010. májustól októberig tart, a versenyeket hat különböző országban rendezik meg: Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Csehország és Belgium.
|
Időpontok
|
Futamok
|
Rendező ország
|
|
2010. május 22-23.
|
Misano
|
Olaszország
|
|
2010. június 5-6.
|
VII G.P Camión de las Naciones
|
Spanyolország
|
|
2010. június 19-20.
|
Nogaro
|
Franciaország
|
|
2010. július 24-25.
|
ADAC Truck Nürburgring
|
Németország
|
|
2010. augusztus 28-29.
|
Czech Truck Prix 2010
|
Csehország
|
|
2010. szept. 11-12.
|
Zolder
|
Belgium
|
|
2010. szept. 18-19.
|
24 órás kamionverseny
|
Franciaország
|
|
2010. október 2-3.
|
XXIV G.P Camión de España – Circuito del Jarama
|
Spanyolország
|
2010. május.19.
A Renault TRUCKS ÁTADJA A TafanelNEK AZ ELSŐ ELEKTROMOS maxity, A
« NULLA KIBOCSÁTÁSÚ » KISHASZONJÁRMŰ KULCSAIT
Mindenki láthatott már Tafanel teherautót, aki valaha beült egy kávéra, vagy sörre egy párizsi sörözőbe. A legnagyobb párizsi italforgalmazó évente több mint három millió itallal (sör és nem alkoholos italok) látja el a francia fővárost. A fogyasztók életminőségére tudatosan figyelő Tafanel mindig arra törekedett, hogy minél kisebbre csökkentse a zajterhelést és a károsanyag-kibocsátást, amellyel ez a fontos gazdasági tevékenység szükségszerűen együtt jár. Ezért fordult régi partneréhez, a Renault Trucks-hoz, aki 2010. május 5-én átadta neki az első teljesen elektromos Renault Maxity, a « nulla károsanyag kibocsátású » és « nulla zajkibocsátású » haszonjárművet.
Az Établissements Tafanel ma a legnagyobb italforgalmazó vállalat Franciaországban (sör és nem alkohol tartalmú italok). Évente 332 millió italadagot (sör, ásványvíz, gyümölcslé, szóda stb.) szállít Párizsba. Tevékenysége nélkül, amelyhez komoly járműpark áll rendelkezésre, elképzelhetetlen lenne a párizsiak és a turisták élete.
A Renault Trucks-ot és a Tafanelt szilárd és régi kapcsolat fűzi egymáshoz. Termékeinek és szolgáltatásainak színvonalával a francia konstruktőr mindig kivívta a Tafanel elégedettségét. « A Renault teherautók remekül kormányozhatók, és igazán élvezet őket vezetni a városban. A járművek rendkívül alacsony alváza megkönnyíti a söröshordók be- és kirakodását. A Renault Trucks vevőszolgálati tevékenységét is nagyra értékeljük, mert figyelembe veszi, hogy vállalatunknak kötött időrendben kell végeznie a szállítást» - állítja Robert Bosc, aki húsz éve dolgozik szállítóként és sofőrként a Tafanelnél.
Az Établissements Tafanel vállalat már igen korán odafigyelt arra, hogy csökkentse azokat az ártalmakat, amelyekkel ez a fontos és hasznos, a párizsi élettől elválaszthatalan tevékenység jár. A hatvanas évektől áttértek a kombinált szállításra. A hordók és a rekeszek vonaton érkeztek közvetlenül a vállalat udvarára, onnan kamionon tette meg az áru az utolsó kilométereket. Az árut földgázhajtású emelőkocsikkal mozgatják. A vasúti és közúti szállítás kombinálásával elkerülhetők a Párizs határától kialakuló közlekedési dugók.
Ez a koncepció találkozik azzal az elképzeléssel, amelyet a Renault Trucks hirdet a jövő városi áruszállításával kapcsolatban: « A megfelelő teherautót, a megfelelő helyen, a megfelelő energiaforrással ». Ennek szellemében a konstruktőr alternatív energiaforrásokkal működő járműveket fejleszt ki, amelyek alternatívát jelentenek a dízel teherautókkal szemben. A legfiatalabb « családtag » közülük a Maxity, amely 100 százalékban elektromos, így nem bocsát ki sem károsanyagot, sem zajt. Ezzel a tiszta és csendes járművel a Tafanel a lakosok éleminőségének legkisebb veszélyeztetése nélkül valósíthatja meg a napi fordulók egy részét.
A B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművet a Renault Trucks a PVI-vel és az EDF-fel együttműködve fejlesztette ki azzal a céllal, hogy teljesítse az európai belvárosok esetenként szigorú előírásait az áruszállító járművek méreteire és környezetvédelmi teljesítményeire vonatkozóan. Legfontosabb előnyei: nem bocsát ki környezetszennyező anyagokat és szén-dioxidot, működése pedig teljesen csendes. Így megőrzi az alapmodell erényeit (mobilitás, felépítményezhetőség, 2 tonna hasznos teherbírás stb.), miközben számottevően előrelép a környezetvédelmi teljesítmények terén.
Az elektromos Maxity legnagyobb sebessége 90 km/h, nyomatékmaximuma már indulástól rendelkezésre áll. Ha azonban az ügyfél szeretné hatékonyabbá tenni az akkumulátorok teljesítményét, és figyelembe veszi azt is, hogy milyen jellegű feladat elvégzésére szánták az ilyen típusú járműveket, városi felhasználásban 70 km/órára is csökkentheti a jármű maximális sebességét. Az elektromos motor optimalizálásának, valamint a fékezéskor visszanyert, és az akkumulátorok újratöltéséhez használt energiának köszönhetően a jármű hatótávja megközelíti a 100 km-t (szárazáru szállításához). A járművet elektromos, aszimmetrikus motorral, automatizált váltóval és legújabb típusú lítium-ion akkumulátorokkal szerelik fel. Az összes segédfelszerelés (szervo, vákuumszivattyú a fékezéshez) elektromos működtetésű.
A gyártó 10-30 « előszériás », az ügyfelek körében történő tesztelésre szánt jármű forgalomba helyezését tervezi 2010-ben Franciaországban, a jármű forgalmazásának elindítása 2011-ben várható.
Az egyre szűkösebb kőolajkészletek problémájával és a károsanyag-kibocsátás elleni küzdelemmel szembesülő Renault Trucks kutatók hosszú évek óta dolgoznak alternatív üzemanyaggal működő járművek kifejlesztésén. A teljesen elektromos működésű modelleken (Maxity és Midlum) kívül a gyártó az alternatív megoldások teljes választékát kínálja. A vezetés és a teljesítmények tekintetében a dízeljárművekhez fogható gázüzemű járművek sem füstöt, sem részecskéket nem bocsátanak ki, és jóval csendesebbek, mint a dízel teherautók. A hibrid technikát három jármű részvételével 2009 óta tesztelik valós üzemeltetési körülmények között. Ez a megoldás azonnali üzemanyag-csökkenéssel kecsegtet, és nagyságrendileg 20 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást. A Renault Trucks dízelüzemű járműveiben alkalmazott újító szellemű megoldásoknak köszönhetően egyre csökken az ilyen típusú járművek fogyasztása.
> A Tafanelről
Az 1932-ben létrehozott Établissements Tafanel ma a legnagyobb francia italforgalmazó vállalat, amely szállodáknak, éttermeknek, kávézóknak, pályaudvaroknak, kórházaknak, iskoláknak, vállalati éttermeknek szállít sört és alkoholmentes italokat. Évente 350 alkalmazott járul hozzá a 332 millió ital szállításához (sör,ásványvíz, gyümölcslé, szóda, szirup, almabor, limonádé stb.), ami 83 millió liter, hordóban vagy üvegben szállított italnak felel meg. Ez naponta 1000 kiszállítást jelent Párizs utcáin: 5000 ügyfelet kell áruval ellátni. A párizsiak és a rengeteg turista életéhez feltétlenül szükséges feladat teljesítéséhez a Tafanel 100 darabos járműflottára támaszkodik, amely szinte kizárólag sörszállító platóval felszerelt Renault Midlumokból áll.
a renault trucks és THOMANN NUTZFAHRZEUGE
szállítja a bmw sauber f1 csapat kamionjait
A Forma-1 logisztikájának alapvető és központ elemeiként a kamionok biztosítják a csapattagok és az F1 felszerelések szállítását a versenypályákra a szezon során szerte a világban. A Renault Trucks erősíti jelenlétét a paddockban : a Peter Sauber F1 csapat exkluzív kamionbeszállító lesz a svájci Thomann Nutzfahrzeuge AG vállalaton keresztül. A szezon folyamán 4 db Magnum 520. 4x2 nyergesvontató, 8 db Premium Route 460. 18 4x2 nyergesvontató, 2 db Premium Route 460.26 6x2-es alvázra épített teherautó éa 1 db Midlum 300. 12 4x2 teherautó biztosítják a 9 európai futamra a teles szállítást.
A autósport technológiák kirakatának tekintett Forma 1 mindig is használt teherjárműveket a paddock-ok felépítésére, a versenyautók szállítására és a mindenféle felszerelések eljuttatására a világ minden sarkába. A Renault Trucks erősebben lesz jelen ezentúl a paddockban : a Thomann Nutzfahrzeuge AG, aki svájci Renault Trucks márkakereskedő szerződéses hivatalos beszállítója a Peter Sauber F1 csapatnak az európai futamokra, melynek első megmérettetése a Spanyol Nagydíj május 9-én.
A partneri szerződés szerint a Thomann Nutzfahrzeuge AG 15 db Renault Trucks kamiont szállít a csapatnak és a cég neve, mint « Hivatalos beszállító » jelenik meg az istálló kommunikációjában. Az 1995-ben alapított családi vállalkozás koncepciója az ügyfelek 24h/24h kiszolgálása az év 365 napján. Jelszava pedig : « Rugalmasság : a mi erősségünk, az Ön érdekében. ». Ez a filozófia nyűgözte le Peter Saubert, a csapat vezetőjét. : « A Forma 1 alapja a gyors reagálás és az innovatív megoldások megtalálása. Rendkívül fontos, hogy megbízható, minőségi kamionjaink legyenek. Bízunk benne, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző lesz mindkét fél számára. »
A Thomann Nutzfahrzeuge AG vállalat és SAUBER Motorsport AG a Renault Trucks kamionokba vetett bizalma mellett a gyártó számára külön öröm, hogy összekapcsolhatja a közúti áruszállítás és az autósport világát, és hogy bizonyíthatja hasznosságát az autósport legmagasabb kategóriájában is.
2010. április
A RENAULT TRUCKS FELAVATJA AZ ELSő KíSéRLETI JELLEGű « HIBRID, ALTERNATIV ENERGIA ES FEJLESZTéSI » GYáRTóSORát
Stefano Chmielewski a Renault Trucks elnöke 2010. április 7-én Bourg-en-Bresse-ben felavatta az új « hibrid, alternatív energiák és fejlesztési » kísérleti gyártósort. A több partner összefogásával indított, a Viaméca versenyképességi pólus keretében indított projekt részeként fejlesztett sor az első lesz a haszonjárművek világában, amely lehetővé teszi a haszonjárművek jövőjének fejlődését.
A 2013-as év a dízel motorokra vonatkozóan határkő lesz, hiszen ekkortól lép érvénybe az EURO6 környezetvédelmi szabályozás. Hogy ennek a technológiai kihívásnak megfelelhessen, a Renault Truck több partnerrel összefogva alakított ki egy új fejlesztési és gyártási sor koncepciót, amely képes alkalmazkodni az olyan változatos járműtechnológiákhoz mint az EURO6 dízel vagy más alternatív energiaforrások : ez a HD&L sor (Hybrid, Alternative Energy and Development Line).
A 2008. januárjában indított projekt lehetővé teszi egy kisméretű, modellezésre alkalmas, rugalmas, a jövőbeni járműcsaládok összeszerelésére és alternatív energiákkal működő járművek gyártásának fejlesztésére alkalmas gyártósor létrehozását.
A Renault Trucks ezzel egyidejűleg fejlesztette a HD&L gyártósornak otthont adó épület energetikai tulajdonságait : hőbefúvókat, napelemeket valamint új természetes és intelligens megvilágítást alakított ki.
Az elkövetkező hónapokban a Renault Truck és partnerei (ANCI, A+ Tourtellier Systèmes, lMFA és az ARTS) elkezdik a működtetési, szervezési és környezetvédelmi modelleknek a telepítését, melyet a végleges műszaki jóváhagyás követ majd. A Renault Trucks a jóváhagyást a jövőbeli járműcsaládokat idéző demo járművekkel végzi.
A Viaméca versenyképességi pólus által fémjelzett projekt teljes összege 10,5 millió €, és tartalmaz állami, régiós és kistérségi támogatásokat is.
A haszonjármű szektorban egyedülálló kísérleti gyártósort 2010. április 7-én Stefano Chmielewski, a Renault Trucks elnöke, M. Régis Guyot, Ain megye prefektusa, Xavier Breton, az Ain megyei 1. választókerület parlamenti képviselője, Jean-François Débat, Bourg-en-Bresse polgármestere és Rachel Mazuir, Ain megyei közgyűlés elnöke avatták fel.
2010. április
új renault trucks szerviz kelet-magyarországon
Március óta új tagja van a Renault Trucks magyarországi szervizhálózatának: a debreceni székhelyű Hajdú Service Kft. A jelentős kamionos múlttal rendelkező vállalat a 2009-es év végén döntött arról, hogy a Renault Trucks márkát választja fő tevékenységeként. A Munka Renault Trucks színekben márciusban kezdődhetett el Debrecenben.
A Debrecen dél-nyugati részén lévő ipari övezetben, az M3-as autópályától alig pár kilométerre, a nagyteherautók számára is könnyen megközelíthető helyen található a Hajdú Service Kft. telephelye
A Hajdú Service Kft. története a rendszerváltás után kezdődött, amikor a Hajdú Volán elkezdte kiszervezni a „mellékes” tevékenységeit kisebb vállalatokba, és a járműjavítási tevékenység a Hajdú Service Kft.-hez került, a vezetéssel pedig az addig a teherautó javítási üzletág üzemvezetőjét, Nagy Sándort bízták meg.
A műszaki főiskolát végzett ügyvezető (és akkor még csak 1%-ban tulajdonos) nagy fába vágta a fejszéjét: egy korszerűtlen, gazdaságtalan, leromlott telephelyen működő céget kellett elindítani szinte a semmiből. Az induló létszám jócskán lecsökkent, azonban a professzionalizmus erősödött. A folyamatos fejlesztések, beruházások révén a 3 év után már készen álltak arra, hogy egy jónevű kamionmárka szervize lehessenek: a Volvo-é. A fejlődés nem állhatott meg, sőt még nagyobb fordulatszámra kellett váltani: új, korszerű berendezések, magasan képzett szerelők kerültek a Déli soron lévő telephelyre. Az eredeti főtulajdonos - a Volán - üzletrészét a Hajdú Service 2002-ben kivásárolta és ma már 100%-os tulajdonnal rendelkezik.
A 2010-es év a következő állomás a Hajdú Service Kft. életében: a Delta-Truck Kft.-hez kapcsolódó szervizpontja lett a hálózatnak, ami azt jelenti, hogy minden, a márka által támasztott, igen szigorú feltételrendszernek eleget tett. A tevékenységek lefedik a fuvarozó ill. járműveket üzemeltető vállalatok, vállalkozók összes igényét: javítás, karbantartás, rendszeres szervizelés, vizsgára felkészítés, alkatrész értékesítés, 24 órás mentés.
A Renault Trucks számára rendkívül fontos, hogy az ország második legnagyobbnak mondott városában, Debrecenben is magas szintű szolgáltatásokkal és elérhető közelségben fogadhassa az ügyfeleit.
csatornakarbantartó gépek szombathely város és térsége számára
Szombathely városa Európai Uniós ISPA pályázaton mintegy 20 millió eurós beruházáshoz nyert el támogatást, melynek pénzmaradványából a projekt kiegészítéseképpen csatorna karbantartó járműveket szerzett be. A közbeszerzési eljárást a Renault Trucks Hungária Kft. nyerte meg, és szállíthatta az 5 db komplett járművet. A járművek ünnepélyes bemutatására 2010. március 30-án került sor.
Szombathely megyei jogú város szennyvízelvezetési és tisztítási rendszerének fejlesztése című projekt az egyik legjelentősebb helyi beruházás. A projekt teljes költségvetése 19.820.000 euró, melynek 60%-át az Európai Unió ISPA/kohéziós alapja, a Magyar Köztársaság 30%-ban, az érintett önkormányzatok pedig 10%-ban finanszíroznak. A régióhoz tartozik a vasi megyeszékhely és még 34 település.
A projektben eddig megvalósult beruházási elemek: csatornázás, szennyvíztisztító telep korszerűsítése, bővítése, komposztáló telep létesítése.
A fejlesztések során az átgondolt, és fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően mintegy 5,7 millió euró pénzmaradvány keletkezett, melyből további beruházásokra nyílt lehetőség.
A felhasználásnak az egyik fontos eleme volt a tavalyi évben a csatorna karbantartó gépek beszerzése. A közel 220 millió eurós nyílt közbeszerzési pályázatot a Renault Trucks Hungária Kft. mint fővállalkozó nyerte meg, és a MUT Hungária Kft. felépítményeivel felszerelt 5 db járművet szállított le.
A Renault Premium Distribution és Renault Midlum járművekre kombinált csatornatisztító felépítmények kerültek, melyek alkalmasak magasnyomású vizes tisztítási, szippantási munkák elvégzésére, dugulás elhárításra stb.
A járművek munkába állítására a leszállítás és műszaki átadás után a tavalyi év vége felé sürgősen szükség volt, ezért ünneplésre, bemutatásra csak most (amikor az időjárás is kedvezőbbre fordult), március végén volt alkalom.
A járműveket üzemeltető és a régióban a csatornák működtetését végző Vasivíz Zrt. telephelyén a dr. Ipkovich György polgármester, Wagner József a Vasivíz Zrt vezérigazgatója és Jean-François Gatineau a Renault Trucks közép-kelet európai régióigazgatója mutatta be.
A Renault Trucks Hungária Kft. az elmúlt 10 évben számos referenciát (több száz jármű) szerzett a különleges, kommunális felhasználású járművek szállítása tekintetében, ennek jó részét a MUT Hungária Kft-vel együttműködve értékesítette.
A Renault Trucks Hungária Kft. számára nagy öröm, hogy ismét további magyarországi települések és régiók használhatnak korszerű technológiával felszerelt és a lakossági igényeket maradéktalanul kielégítő járműveket.
A NEHÉZ ÉV ELLENÉRE A renault trucks PIACI RÉSZESEDÉSE VÁLTOZATLAN FRANCIAORSZÁGBAN. AKÁRCSAK A MÁRKA ELSZÁNTSÁGA AZ ELŐRETÖRÉST ILLETŐEN
Bár a 2009. év katasztrofális volt a legtöbb gazdasági ágazat számára, az ipari járművek szektora különösen megszenvedte az elmúlt évet: az európai piac 47 százalékos visszaesést produkált, az összes márkát beleértve. Ebben a nehéz helyzetben a 14 ezer embernek munkát adó Renault Trucks (ebből 10.000 a franciaországi alkalmazottak száma) összesen 35.600 teherautót értékesített tavaly, és ezzel a hetedik legnagyobb francia exportőr. A konstruktőr számára az elmúlt év egyben a Cape To Cape éve is volt. Az Északi-fokot a Jóreménység fokával összekötő expedíció, amely az előretörő vállalat szimbólumává vált, óriási népszerűséget szerzett a márkának. 2009-ben a Renault Trucks nagy hangsúlyt helyezett azokra az újításokra is, amelyek valamennyi járműcsaládban jelentős üzemanyag-megtakarításhoz vezethetnek. A 2009-ben tapasztalt nehézségek ellenére a Renault Trucks a jövő felé tekint, és továbbra is vallja, hogy az innovatív és a vásárlók elvárásaihoz egyre jobban közelítő termékek jelentik a kiutat a válságból.
2009-ben a válság ellenére a Renault Trucks a vállalkozó szellem és az innováció útját választotta. A vállalkozó szellemet a Cape to Cape expedíció szimbolizálta; a nagyszabású műszaki, emberi és kereskedelmi vállalkozás során a Renault Trucks kamionok (Kerax és Sherpa) négy hónap alatt jutottak el a norvégiai Északi-fokról a dél-afrikai Jóreménység fokához.
Az innováció tekintetében valamennyi járműcsalád az üzemanyag-csökkentés irányába mutató műszaki megoldásokkal gazdagodott. Az építőipari kínálat új változatai előnyösebb kompromisszumot teremtenek a fogyasztás és a mozgékonyság között, az automatizált Optitronic váltó, amely mostantól a teljes Disztribúciós kínálatban megtalálható, akár 7 százalékkal csökkenti a fogyasztást. A távolsági fuvarozáshoz kialakított választékon belül a DXi11 és DXi13 motorral felszerelt modellekben alapfelszerelés az automatizált Optidriver+ váltó, amellyel akár 3 százalékos fogyasztás-csökkenés érhető el. A gazdaságos vezetésről szóló képzéssel társított Premium Optifuel 6,4 százalékkal kisebb fogyasztást mutat; ezt az értéket a német független szervezet, a TÜV hitelesítette.
Az Optifuel Program bevezetésével valamennyi járműcsalád felhasználja a Renault Trucks tapasztalatát a járműparkok üzemanyag felhasználásának követése terén. A flottakezelők ezzel akár 15 százalékos megtakarítást érhetnek el a teljes járműparkra vetítve.
A Renault Trucks értékesítési eredményei:
6 tonnánál nagyobb teherautók
- Értékesítés (kiszámlázott járművek): 22.176
- Európa: 15.576
- ebből Franciaország: 9233
- Európán kívül: 6483
- Renault Trucks Défense: 117
- Forgalomba helyezések:
- Európa: 22 412
- ebből Franciaország: 12 137
A forgalomba helyezések tekintetében a Renault Trucks megőrizte 10,1 százalékos részesedését az európai piacon. Franciaországban 34,7 százalékos részesedéssel fölényesen vezeti az eladásokat, sőt növelte előnyét a többi gyártóval szemben.
Haszonjárművek (2,6t és 6t között)
- Értékesítés (kiszámlázott járművek): 13.425
- Európa: 12.675
- ebből Franciaország: 7425
- Európán kívül: 596
- Renault Trucks Défense: 154
- Forgalomba helyezések:
- Európa: 11.206
- ebből Franciaország: 6084
A Renault Trucks mindent összevetve (Európán kívül, Európában, Franciaországban, katonai járművek) 35.601 járművet értékesített, ami 54 százalékos visszaesés 2008-hoz képest a darabszámot illetően. 2009-ben tehát különösen nehéz évet zárt a márka.
A modellmegoszlás továbbra is meglehetősen homogén. Az áruszállítási járművek 37 százalékot, a távolsági fuvarozásra szánt járművek 23 százalékot, az áruterítési kínálat 21 százalékot, míg az építőipari teherautók 19 százalékot képviselnek.
Értékesítési eredmények az európai piacon (27 ország)
A teherautó-piac alapvetően ciklikus; a 2009-es évben bekövetkezett drasztikus, 47 százalékos visszaesés (6 tonnánál nagyobb járművek) azonban túlmutat ezen a jelenségen. 48 százalékos visszaeséssel legjobban a csúcskategóriát érintette a válság, ám a közepes méretű járművek helyzete sem sokkal jobb: 37 százalékos visszaeséssel ez a szegmens közelít a kishaszonjárművekhez, amelyek 35 százalékos visszaesést könyveltek el. A pangó gazdasági helyzetben összességében Nyugat-Európa jobban ellenállt, mint a kelet-európai piacok. Így a 2010-es horizont továbbra is homályosnak tűnik. A várt piaci élénkülés, ha egyáltalán bekövetkezik, lassú és mérsékelt lesz, legfeljebb 10 százalékos piaci növekedés várható 2009-hez képest.
A Renault Trucks
A Renault Trucks eredményei megegyeznek a piaci tendenciákkal. 2009-ben a márka 22.412 6 tonnánál nehezebb járművet helyezett forgalomba, ezzel a gyártó 48 százalékos visszaesést könyvelt el. Ugyanakkor a márka piaci részesedése meghaladja a tíz százalékot. A kishaszonjárművek piaci visszaesése hasonló nagyságrendű (-48%), piaci részesedésük 1,6 százalék.
Meg kell jegyezni, hogy a 2009-ben forgalomba helyezett, 6 tonnánál nagyobb járművek között nagy számban szerepeltek olyanok, amelyek a Renault Trucks márkakereskedői hálózatának készletén voltak már előző évben, tehát kiszámlázva 2008-ban voltak. Ez magyarázza az eltérést a kiszámlázott járművek számához képest: a Renault Trucks a 6 tonnánál nagyobb járművek kategóriájában (Európa 27 országában) 15.576 teherautót értékesített, és 63 százalékos visszaesést könyvelt el. A kishaszonjárművek kategóriájában 12.675 értékesítéssel 38 százalékos visszaesést regisztrált a márka.
Megoszlás
Az európai piac legjelentősebb szegmensét az áruszállítási járművek jelentik, amelyek 45 százalékot képviselnek a Renault Trucks eladásaiból. Ezt követi a távolsági fuvarozási (25%), az áruterítési (22%) és az építőipari (8%) kínálat.
Kilátások
A nehézségek ellenére a Renault Trucks 2009-ben megőrizte piaci pozícióit a többi európai gyártóhoz képest. Ezt erős márkakereskedői hálózata nélkül nem tudta volna elérni. A hálózatfejlesztés folyamatos volt egész évben: új létesítményeket adtak át Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában. Új leányvállalatot hoztak létre Finnországban, valamint két importőr vállalat kezdte meg működését Horvátországban és Szlovéniában. Igen pozitívan nyilatkozott a Renault Trucks márkakereskedői hálózatának minőségéről a brit sajtó is, ami elsősorban az Anglia közepén található Tiptonban működő forgalmazónak, a Renault Trucks Midlands kereskedésnek köszönhető, aki elnyerte az «Év márkakereskedője címet». Ezt a díjat minden évben a Motor Transport és egy független zsűri ítéli oda a márkakereskedések kereskedelmi teljesítménye, termelékenységi mutatói és ügyfeleinek elégedettsége alapján.
A kishaszonjárművek vonatkozásában a Renault Trucks tavaly is folytatta az értékesítésére és javítására létrehozott Fast&Pro hálózat bővítését Franciaországban és Európában. 25 új központ nyílt meg 2009-ben: 13 Franciaországban, 12 Olaszországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban, tovább erősítve a hálózat már működő létesítményeit Spanyolországban, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Romániában. A Fast&Pro márkanevet viselő telephelyek száma ezzel 2009-ben 90-re emelkedett Európában, ebből 50 Franciaországban található. A siker láttán a Renault Trucks 2012-ig 250 körüli nagyságrendre szeretné növelni a Fast&Pro szakszervizek számát.
Értékesítési eredmények Franciaországban
Valamennyi piac számára nehéz volt a 2009-es év, a francia piac sem kivétel. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy 2005 és 2008 között a 6 tonnánál nehezebb járművek piaca jelentősen, 54.000-re (eladás) emelkedett. 2009-ben a francia piac kevésbé esett vissza, mint az európai, valamivel több mint 35.000 járművet értékesítettek. A visszaesés így is jelentős: 40 százalék 2008-hoz képest.
Renault Trucks: 6 tonnánál nehezebb járművek
2009-ben a Renault Trucks megőrizte piacvezető szerepét Franciaországban és növelte előnyét versenytársaival szemben. 12.137 forgalomba helyezéssel (+6t) a piac 34,7 százalékát tudhatja magáénak, többek között a teherautó-alvázak piacán betöltött jelentős szerepének köszönhetően. A konstruktőr által kiszámlázott járművek (+6t) közül 9.233 darabot értékesítettek, ez 54 százalékos visszaesést jelent. A forgalomba helyezések és az eladások közötti különbséget elsősorban a még 2008-ban márkakereskedői készletre vett, majd onnan 2009-ben történt eladások magyarázzák.
Kishaszonjármvek piaca
A kishaszonjárművek piaca kisebb mértékben zsugorodott, mint a többi piac, a visszaesés mindössze 28 százalékos volt 2008-hoz képest. A szegmensen belül a kereslet az ikerkerekes változatok iránt nagyobb mértékben csökkent, mint a szimpla kerekes változatok iránt.
Renault Trucks kishaszonjárművek
2009-ben a Renault Trucks6.084 kishaszonjárművet helyezett forgalomba (ez 43,1 százalékos visszaesést jelent), piaci részesedése továbbra is 4,6 százalék. Ami az értékesítést illeti, a Renault Trucks 7.425 járművet számlázott ki, ami 26 százalékos visszaesésnek felel meg.
Megoszlás kategóriánként
A válság megváltoztatta az értékesítési modellmixet. Míg 2008-ban az értékesítések nagyjából azonos mértékben oszlottak meg a négy járműkategória között, 2009-ben az áruszállítási kínálat részesedése 32 százalékról 45 százalékra, az áruterítési kínálat részesedése pedig 23-ról 24 százalékra emelkedett. A közlekedő edények elvének megfelelően a távolsági fuvarozásra szánt járművek részesedése 32 százalékról 22 százalékra, az építőipari kínálaté 12-ről 9 százalékra mérséklődött.
Értékesítési eredmények Európán kívül
Általános tendencia
Azokban a földrajzi térségekben, amelyek felé a Renault Trucks járműveket exportál, a gazdasági tevékenység éppúgy lelassult, mint Európában. Ázsia és Észak-Afrika az átlagnál kicsit jobban ellenállt, a legerősebben Oroszországot és a Független Államok Közösségét sújtotta a válság.
Renault Trucks
A 2000-es évek eleje óta jól alakultak az exportértékesítések, 1993 és 2008 között négyszeresére nőtt az eladások száma. A válság azonban nem kímélte az Európán kívüli térségeket sem. 2009-ben a Renault Trucks 7.079 járművet számlázott ki, ebből 6.483 volt a 6 tonnánál nagyobb járművek száma.
-Megoszlás földrajzi térségenként
Továbbra is Algéria (történetileg a legfontosabb piac, amelyen gyakorlatilag a teljes paletta jelen van) és Tunézia jelenti a Renault Trucks International fő piacát ebben a térségben, mivel összes értékesítésének 50 százalékát ez a két ország teszi ki. Ezt követik a « direkt » értékesítések az afrikai országokba és Franciaország tengeren túli tartományaiba. A Közép-Kelet az értékesítések 10 százalékát képviseli, aztán következik Irán 6 százalékkal, Marokkó 5 százalékkal, majd Latin-Amerika, a FÁK-országok és Ukrajna 1-1 százalékkal.
-Megoszlás kategóriánként
A többi piaccal ellentétben, a legnagyobb számban ipari teherautókat exportál a márka: a Renault Trucks Európán kívüli eladásainak 62 százalékát képviseli ez a kategória, amelyen belül az igazi zászlóvivő a Kerax, hiszen egyedül ez a járműcsalád az összes eladás 36 százalékát teszi ki. Ezt követi az áruterítési kínálat (16%), a távolsági fuvarozáshoz kialakított kínálat (13%), majd az áruszállítás (9%).
Kilátások
A 2009-es év a Renault Trucks nemzetközi hálózatának fejlesztése jegyében telt. Több új létesítmény nyitotta meg kapuit többek között Algériában (Tlemcen), Tunéziában (Bizerte), Oroszországban (Dél-Moszkva, Kalinyingrád, Toljatti, Ryazan), Namíbiában (Windhoek), Guineában (Conakry), Botswanában (Gaborone), az Ománi Szultánságban (Sohar), Argentínában (Tűzföld, San Juan és Necochea), valamint nemrégiben Líbiában (Tripoli).
Ez a lendületes bővülés is bizonyítja, hogy a Renault Trucks új piacokat kíván meghódítani, és szeretne minél közelebb kerülni külföldi ügyfeleihez.
A Renault Trucks Défense eredményei (védelmi és katonai járművek)
A válsághelyzetben nem a jellemző piaci tendenciák szerint alakultak a Renault Trucks Défense eladásai. 2009-ben a forgalom 27 százalékkal növekedett 2008-hoz képest. Ez az eredmény többek között a Renault Trucks Défense és az Acmat által közösen megvalósított szerződéseknek köszönhető. Fontos szerepet játszottak továbbá a hadsereggel kötött új szerződések (VBCI, VAB, GBC páncélozott fülke), a Syracuse III szerződés, a Sherpa Light jó szereplése, és a Közel-keleten, illetve Afrikában aláírt jelentős exportszerződések.
A Renault Trucks Défense kibővítette tevékenységi területét, és kialakította a « járművek működési körülmények között tartása » tevékenységet. Az RTD ennek elvégzéséhez hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a francia hadsereggel több, mint 7.500 taktikai és logisztikai jármű, illetve VAB karbantartásáról.
2009 eseményeinek mérlege
Cape to Cape: osztatlan siker
A nehézségek ellenére a 2009-es évet mindenekelőtt a Cape to Cape expedíció nem mindennapi sikerefémjelezte. Az expedíció négy hónap alatt, három kontinenst (Európa, Ázsia és Afrika) átszelve jutott el a norvégiai Északi-fokról a dél-afrikai Jóreménység fokához. A kalandtúra a Renault Trucks kamionok és az SCR károsanyag-kezelési rendszer robusztusságának és megbízhatóságának bizonyításával egyrészt egy olyan műszaki kihívásnak kívánt megfelelni, amely összetett próbatételt jelentett minden éghajlati viszonyok között, a leghidegebbtől a legmelegebbig. Az expedíció egyúttal egy rendkívüli emberi kaland, amelyben a márka számos alkalmazottja részt vett, hiszen ők vezették a 12 teherautót. Emberi kaland abban az értelemben is, hogy lehetőséget teremtett a csoport 14.000 dolgozója számára, hogy napról napra figyelemmel kísérhette az expedíciót. A Cape to Cape a márka arculata és az értékesítések alakulása szempontjából is kiemelkedő sikert aratott. Az eseményt nagy érdeklődéssel követte a média, és az expedíciót követően 300 teherautó-megrendelés futott be a márkához, e mellett 500 másik járműre van tárgyalás folyamatban.
Az expedíció napjainkban is folytatódik, hiszen az Editions du Cherche-Midi kiadónál nemrég jelent meg egy könyv az expedíció legszebb fotóival.
Az ügyfelek igényei szerint kialakított termékek és szolgáltatások
2009-ben a Renault Trucks tovább folytatta termékei és szolgáltatásai fejlesztését, folyamatosan figyelve a vásárlók elvárásaira.
Áruszállítási kínálat
A Trafic 2009 nyarán került a kínálatba, így azóta a Renault Trucks áruszállítási kínálata már 2,6 tonnától indul. A Maxity változatokat, valamint a márka forgalmazói hálózatában márciustól kapható új Mastert automatizált sebességváltóval kínálja a gyártó. Az új Master össztömege 2,8t-tól 4,5t-ig terjed, furgon, alvázkabin, duplakabinos, fosztott alváz, illetve kabinpadló kivitelben kapható, elsőkerék - vagy hátsókerék-hajtással, szimpla, vagy ikerkerekekkel, 17m3–ig terjedő hasznos raktérfogattal. A furgon változat maximális hasznos teherbírása 2254 kg, az alvázkabiné 2495 kg, és mindez 8 liternél kisebb fogyasztással párosul. A jövő felé tekintő Renault Trucks egy teljesen elektromos Maxity kifejlesztésén dolgozik, amelyet 2010-ben az ügyfelek tesztelhetnek a 2011-es bevezetést megelőzően.
A szolgáltatások terén a 2009-es év a Fast&Pro fejlesztése, bővítése jegyében telt. A kifejezetten a haszonjárművek értékesítésére, javítására és karbantartására kialakított területtel, nyitva tartással és személyzettel a Renault Trucks a haszonjármű vásárlók ügyfélhűségét kívánja fokozni, és teljes szakmai tudását szeretné az ügyfélkör rendelkezésére bocsátani. A franciaországi hálózatot jelenleg 50 szakszerviz alkotja.
Áruterítési kínálat
Az áruterítési kínálat fő újdonsága a motorok teljesítményének növekedése az Euro 5 motorok megjelenésével. A Midlum mostantól 180-tól 300 lóerőig, a Premium Distribution 270-től 460 lóerőig terjedő teljesítményszintekkel kapható. Egyre több ügyfél igényli az új Optitronic automatizált váltót, amely már a Midlum és a Premium Distribution modellekbe is rendelhető. Nagy előnye, hogy akár 7 százalékkal csökkenti a DXi7 motorral felszerelt járművek fogyasztását.
Az áruterítési kínálaton belül a Renault Trucks tovább bővíti az alternatív energiaforrásokkal működő járművek kínálatát. Már most kaphatók 100 százalékban elektromos, illetve gázüzemű járművek, a hibrid teherautókat még különböző, nemzetközi érdekeltségű vállalatok tesztelik.
Építőipari kínálat
A Kerax átállt az Euro 5 változatokra. A motorválasztékot három DXi11 (380LE, 430LE és 460LE) és két DXi13 (480LE és 520LE) változat alkotja. 2010-ben a Kerax kínálata az új 8x8 változattal bővül; az összkerékhajtás nem folyamatos, kifejezetten a legnehezebb használati körülményekhez fejlesztették ki.
Az ipartelepek anyagellátásához és megközelítéséhez kifejlesztett Premium Lander egyedülálló műfajt képvisel a piacon. A járműcsalád választékában található Euro 5 motorok teljesítményét megnövelték, így mostantól az ügyfelek összesen hatféle, három DXi7 (270LE, 310LE és 340LE) és három DXi11 (380LE, 430LE és 460LE) változat körül választhatnak. Az új 8x2*6 kerékképletnek köszönhetően 500 kg-mal nő a jármű hasznos terhelése, és a 12,5 százalékkal jobb fordulókör-átmérő következtében könnyebb manőverezni a járművel. A fogyasztás akár 10 százalékkal csökkenhet a 8x4-es változathoz képest. A tavasztól piacra kerülő OptiTrack már a « klasszikus » 4x2-es változattól lehetővé teszi az ideiglenes 4X4 kerékhajtást, és ezzel 100 százalékos mobilitást biztosít szükség esetén. A Premium Lander 8x4 Malaxeur Extra-Light betonkeverő szimplakerekes változata 250 kg-mal több betont képes szállítani.
Hosszú távú szállítási kínálat
Az új Euro 5 teljesítményszintek a Premium Route esetében 380, 430 és 460LE (DXi11 motor), míg a Magnum esetében 440, 480 és 520LE (DXi13). A távolsági fuvarozáshoz kifejlesztett járművek piacán a vásárlók a fogyasztás csökkentését szorgalmazzák, úgy, hogy ez ne menjen a kereskedelmi sebesség rovására. A Renault Trucks megfelel ezeknek az elvárásoknak egyrészt olyan új motorokkal, amelyek elősegítik a fogyasztás csökkenését, másrészt egy egyedülálló termék+szolgáltatás ajánlattal. 2009-ben a Renault Trucks volt az első gyártó, amely a Premium Optifuel járműcsaládon keresztül átfogó « teherautó + szolgáltatás » ajánlattal jelentkezett. Ebben a Renault Trucks összekapcsolja a Premium Route-ot, amely egyértelműen piacvezető a fogyasztás tekintetében, valamint az Optifuel Program ajánlatot, amely magába foglalja a gazdaságos vezetésről szóló képzést és a fogyasztás követésére szolgáló számítógépes programot (Optifuel Infomax). Az így realizálható előnyöket megmérték és hitelesítették egy független szervezettel, amely 6,4 százalékos fogyasztáscsökkenést hitelesített egy mechanikus váltóval felszerelt, opciók nélküli, 450 lóerős Euro 5 Incentive Premium Route modellhez képest.
Ami a Magnumot illeti, a Route 66 kereskedelmi esemény sikerén felbuzdulva a Renault Trucks egy limitált, exkluzív díszítéssel és kárpitozással ellátot Magnum Route 66 sorozatbevezetését határozta el.
Az Optidriver+ sebességváltó, amellyel akár 3 százalékos fogyasztás-csökkenés érhető el, mostantól alapfelszerelés az összes DXi11 és DXi13 motorral felszerelt áruterítési, építőipari és hosszú távú fuvarozáshoz szánt járműben.
A Renault Trucks szeretne egyre közelebb kerülni az ügyfeleihez, ezért 2009-ben beindította a Truck Driver Club-ot, amelyen keresztül a Renault Trucks sofőrjei hozzáférhetnek a VIP eseményekhez, illetve exkluzív látogatást tehetnek a konstruktőr gyáraiban.
Energy management: stratégia az ügyfelek szolgálatában
A megfelelő energia a megfelelő helyen
A 2009-es év az energy management éve is volt, ami bizonyította a Renault Trucks érdeklődését a legkülönbözőbb hajtási módok iránt. A gyártó kutatásai az alternatív hajtási megoldások kifejlesztését és a dízelmotorok hatásfokának javítását egyaránt célozták. Ez utóbbi esetében a cél a fogyasztás csökkentése, és ezzel a környezetkárosító hatás mérséklése. A Renault Trucks szerint a helyes megoldás, ha a megfelelő energiát a megfelelő helyen, a megfelelő teherautóval használjuk.
A megkerülhetetlen dízel
A hatásosság tekintetében továbbra is a dízel jelenti a legjobb hajtási módot. A Renault Trucks ugyanakkor innovatív, a fogyasztást jelentősen csökkentő megoldásokat is kínál. A Renault Trucks valamennyi járműcsaládja kínálatában (kivéve áruszállítás) megtalálható Solutions Optifuel is ezt bizonyítja. Ezt az átfogó megoldás együttest olyan termékek és szolgáltatások alkotják, amelyek elősegítik az ügyfelek üzemanyag-kiadásainak csökkentését. A műszaki tartalomhoz (Euro 5 motor és automatizált sebességváltó) több szolgáltatás kapcsolódik (Optifuel Program), amelyek magukba foglalják az ésszerű vezetésről szóló képzést (Optifuel Training), a fogyasztás mérésére és követésére szolgáló programot (Optifuel Infomax), valamint a csatlakozási lehetőséget a hosszú távú követés érdekében létrehozott Club Optifuel Program-hoz. Ezekkel a megoldásokkal akár 15 százalékkal növelhető a járműpark üzemanyag-megtakarítása. Csak Franciaországban több mint 200 vállalat, vagyis körülbelül 10.000 sofőr vett részt a programban.
Ebben az irányban halad tovább és a dízel jövőjét vetíti előre a 2009-ben bemutatott Optifuel Lab. A « klasszikus » termikus motorral készült Premium Route-ból kialakított kísérleti jármű a fogyasztás csökkentésére irányuló, teljesen újszerű megoldásokat tesztel. Az immár második szakaszába lépett kísérlet első fázisa bebizonyította, hogy akár 13 százalékos üzemanyag-csökkenés is elérhető ezekkel az innovációkkal.
Az alternatív energiák
2009-ben a Renault Trucks a nagy ügyfelekkel együttműködve kifejlesztette a Premium Distribution Hybrys Tech hibrid járművet, amelynek hajtásáról egy termikus és egy elektromos motor gondoskodik, és amely változattól függően akár 30 százalékkal csökkentheti a fogyasztást és a CO2 -kibocsátást. Jelenleg három járművet tesztelnek, kettőt Lyonban és egyet Belgiumban (Brüsszel). A hibrid jármű a városi áruterítés piacán találhatja meg a helyét.
A 2010-es Solutrans Szalonon mutatták be a sajtónak a szintén fejlesztési fázisban álló Maxity Electrique járművet, amelyet a « tesztügyfelek » 2010-től tehetnek próbára egy egész éven át valós felhasználási körülmények között. A rendkívül csendes jármű egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot.
A Renault Trucks kínálatában évek óta megtalálhatók a gázüzemű járművek, amelyek füst- és részecske-kibocsátása kisebb, ráadásul jóval csendesebbek is, mint a hagyományos üzemanyaggal működő járművek.
2010 eseményei
A 2009-es év bebizonyította, hogy a Renault Trucks a gazdaság megtorpanása ellenére képes arra, hogy tovább fejlessze termékeit és szolgáltatásait. A márka 2010-ben tovább halad ezen az úton, és már most több jelentős esemény szerepel a márka naptárában.
Optifuel Tour
Nagy sikerrel zárult 2009-ben Franciaországban az Optifuel Tour, amelyen több mint 600 ügyfél vett részt. Ezért 2010-ben nem csupán Franciaországban rendezik meg ismét hét új szakasszal, hanem Európába is « exportálják » az eseményt. Tizennégy programot tervez a márka Spanyolországban, a Benelux-államokban, Németországban, Olaszországban és a Cseh Köztársaságban.
Építőipari Napok
2010. április és július között rendezik meg Lyon környékén az Építőipari Napokat. A Renault Trucks erre a rendezvényre meghívja jelenlegi és jövőbeni ügyfeleit, akik megismerhetik az építőipari kínálatot és a kapcsolódó szolgáltatásokat, és valós felhasználási körülmények között, terepen próbálhatják ki a következő járműveket: Kerax 8X4 Optidriver+, Premium Lander Optitrack, Premium Lander 8X2/6, Kerax Cape to Cape, és « bónuszként » lehetőségük lesz beleülni a Cape to Cape. expedícióban részt vett Sherpába.
A Szalonok
A Renault trucks MEGHOSSZABBÍTJA A 2010-ES DAKART,
ÉS TOVÁBB BŐVÍTI DÉL-AMERIKAI HÁLÓZATÁT
A Renault Trucks, amely közel 30 éve vesz rész a Dakaron, 2010-ben újra elindul a Dél-Amerikában, Chile és Argentína között másodszor megrendezett rali versenyen. A Renault Keraxok főleg a versenyző ügyfelek szervizkamionjaiként vettek részt a Dakar-ralin, és kifogástalan megbízhatósággal feleltek meg ennek a feladatnak, hiszen minden táborozáskor alkatrésszel látták el a versenytársakat. A Renault Trucks számára a 2010-es versenyévad újabb alkalmat kínál, hogy találkozzon vásárlóival. A márka egyre szorosabb kapcsolatot ápol ügyfeleivel, ebben jelentős előrelépést jelent egy új létesítmény megnyitása Argentínában, a Buenos Aires-i régióban, amellyel Argentínában tizennégyre, Chilében tizenkettőre emelkedik a márkakereskedők száma.
A Renault Trucks 16 Kerax-szal (versenykamion, szervizkamion, szervezők járműve stb.) és a helyi újságírók sajtókamionjaként használt guest-star Sherpa járművel indul a 2010-es Dakar-ralin. Az erős és megbízható Renault Kerax az évek során ideális partnerré vált Dakaron. A tavalyi évadhoz hasonlóan most is egy Renault Sherpa kíséri. Az eredetileg katonai járműnek készült Sherpát a Cape to Cape expedícióban való részvétele után készítették fel a raliversenyre. A Sherpa ezúttal is esemény egyik fő látványossága volt, amely csodálatot és kíváncsiságot ébresztett a dél-amerikai nézőkben, akik különösen kedvelik az autókat és az autóversenyeket. Ez a rajongás átragadt a márka ügyfeleire is, mivel a Renault Trucks az alkalmat megragadva tovább mélyítette kapcsolatát a vásárlókkal a versenyen való részvétellel.
Az indulás előtt néhány héttel a Renault Trucks a márkakereskedői hálózatában és a vásárlói körében pályázatot hirdetett « a Renault Trucks tudósítója» címmel, amelyen két helyet lehetett nyerni a raliban induló szervizkamionokra. Rengetegen jelentkeztek, ezért a jelöltek komoly kiválasztási procedúrán estek át a motiváció, a vezetési stílus és a műszaki ismereteket illetően. Az érdeklődők a háromnyelvű (francia, angol és spanyol) http://rally-renault-trucks.com/fr/, még most is aktív blogon épp úgy nyomon követhették a kiválasztást, mint a teljes Dakart.
Ezzel párhuzamosan a Renault Trucks a futam teljes ideje alatt megteremtette az alkalmat, hogy találkozzon azokkal az ügyfelekkel, akik nap mint nap használják ezeket a járműveket, és ezért mindenkinél jobban ismerik az autókat.
« Nagyban motiválta Kerax-vásárlásomat, hogy láttam a járművet a Dakaron » – vallja Julios Cesar Puebla, a Minor SA elnöke (Argentína). “Egy évig teszteltük mészkőbányánkban, ahol 9 százalékos lejtőkön és emelkedőkön kellett megbirkózni a teherrel és a nehéz körülményekkel. Sofőreink teljes nyugalomban és biztonságban végezték a munkájukat, ezért újabb és újabb gépkocsikat vásároltunk így most már tíz Keraxunk van! » Jó hír Alerto Mortio, a Minar SA egyik sofőre számára: « Ez a teherautó rendkívül kényelmes és jól kormányozható. Nagyfokú biztonságot nyújt a kétféle módon állítható, roppant hatékony lassítóféknek köszönhetően. Gyakorlatilag úgy kell vezetni, mint egy modern személyautót, teljesen más, mint az összes többi teherautó, amelyet eddig vezettem! » A Dakar kicsit későbbi szakaszán Rodolfo Sanchez, a Transportes Sanchez -Huertas SRL (San Juan városa, Argentína) főnöke is megerősíti: « Már egy éve használjuk a Keraxot. Elsősorban kimagasló teljesítménye miatt választottuk. Nagyon elégedettek vagyunk vele. Nyers erő jellemzi, ugyanakkor engedelmes, a sofőrök biztonságban érzik magukat a kormányánál. Hat-hét darabot szeretnénk vásárolni belőle 2010-ben».
A szomszédos Chilében (Copiapo) a Transportes Verasay vállalat sofőre, Juan Mercado nem fogy ki a « teherhordó állat » dicséretéből: «Ásványokat szállítunk. A kamion három éve az év minden napján, napi 24 órában dolgozik. Errefelé nagyon rosszak az utak, kicsi a hely a forduláshoz. A Kerax tökéletes ezekhez a terepviszonyokhoz, mert erős, és mégis mozgékony. A sebességváltás pedig rendkívül lágy, így igazán kényelmes vezetni. Három év óta egyetlen hibát sem találtunk rajta!» És fogadást tehetnénk rá, hogy még számos ehhez hasonló véleményt hallhatunk az elkövetkező hetekben. A Renault Trucks ugyanis elhatározta, hogy meghosszabbítja a Dakart, és a « dakaros » Kerax és Sherpa teherautókkal egész márciusban folytatja a márkakereskedések felkeresését.
A karaván többek között érinti a Renault Trucks legújabb helyi létesítményét, amelyet Logibalban, a Buenos Aires-i régióban 2009 végén adtak át 250 ügyfél és újságíró, valamint Frédéric Mouret, a Renault Trucks International elnökhelyettese és Patrick Gardier, a minőségügyekért felelős elnökhelyettes jelenlétében. Az új létesítménnyel 26-ra emelkedik a Renault Trucks értékesítési és szerviz hálózat tagjainak száma Dél-Amerikában (14 Argentínában és 12 Chilében). Ez az esemény tovább erősíti a Renault Trucks hálózatát és kereskedelmi jelenlétét ezekben az országokban, és megerősíti a márka új piacok meghódítására irányuló szándékát.
A Renault Trucks az ügyfeleivel kialakított együttműködésen keresztül folytatja hibrid teherautójának fejlesztését és végső kialakítását valós felhasználási körülmények között. A Colas csoport, mint a Renault Trucks egyik kiemelten fontos ügyféle, már régóta nagy figyelmet fordít tevékenységeinek környezetvédelmi hatásaira, így e közös érdek együttműködéssé alakult. Az együttműködés keretében a Renault Trucks elnöke szeptember 15-én átadta egy Premium Distribution Hybrys Tech kulcsait a Colas csoport elnök-vezérigazgatójának, Hervé Le Bouc úrnak. A billenőplatóval felszerelt jármű az útépítési telephelyek anyagellátásában vesz majd részt. Ez az összefogás tettekkel bizonyítja a két vállalat elkötelezettségét a környezet megóvása mellett.
A Renault Trucks és a Colas hosszú évek óta szoros kapcsolatban áll egymással. A két vállalat most összefogott, hogy konkrét lépéseken keresztül bizonyítsák elkötelezettségüket a környezet védelme mellett. Erről tanúskodik, hogy szeptember 15-én Stefano Chmielewski, a Renault Trucks elnöke átadta egy Renault Premium Distribution Hybrys Tech kulcsait Hervé le Bouc-nak, a Colas elnök-vezérigazgatójának. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy igen változatos körülmények között tegyék próbára és fejlesszék e kísérleti járművet, valamint bizonyítja az ügyfelek érdeklődését és elvárásait a városi használatra hangolt, hibrid hajtással szemben. Az elektromos üzemmód jelentős megtakarítással kecsegtet a városi közlekedés, a rövid távú szállítások, illetve a különböző telephelyeken vagy logisztikai központokban történő árumozgatások esetén.
A billenőplatóval felszerelt, hibrid kísérleti jármű a Colas csoport telephelyeire szállítja majd az építkezésekhez szükséges alapanyagokat. A jármű hétköznapi használata igen komoly tapasztalatszerzési lehetőséget jelent a Renault Trucks számára, így hozzájárul a hibrid technika tökéletesítéséhez. A tapasztalatok közelebb viszik a gyártót a távlati célhoz, a hibrid járművek sorozatgyártásához.
A Renault Premium Distribution Hybrys Tech járművet egy 4x2-es kerékképletű Renault Premium Distribution alapjaiból fejlesztették ki. A járművet 340 lóerős DXi 7 Euro V dízelmotorral, elektromos motorral és Optidriver+ váltóval szerelték fel. A tengelytávban elhelyezett elektromos blokkban találhatók az akkumulátorok, a vezérlő elektronika, a hajtómű és a hűtőrendszer.
A Colas csoportról (www.colas.com)
A Groupe Colas csoport a világ vezető építő-, útépítő és útfenntartó vállalata. Tevékenységei között nagy számban szerepelnek városépítési munkák (pl. repülőterek), illetve szabadidős létesítmények. Jelen van a világ negyven országában, így Magyarországon is; 1400 létesítményből álló hálózatában 73.600 ember dolgozik, évente 112.000 projektet hajtanak végre. A Csoport azokat az anyagokat használja fel, amelyek a kiterjedt nemzetközi hálózatot alkotó zúzottkő-bányákból, bitumen emulziót gyártó üzemekből és aszfaltkeverék-gyártó üzemekből kerül ki. 2008-ban a Colas csoport konszolidált könyvelési forgalma elérte a 12,8 miliárd eurót (ennek 43 százaléka Franciaországon kívül), ebből 490 millió euró nettó eredményt ért el.
A Renault trucks CSÖKKENTI aZ ENERGIAFOGYASZTÁSÁT, ÉS MEGÚJÍTHATÓ ENERGIAFORRÁSOKAT ALKALMAZ
A Renault Trucks elkötelezett a tevékenységei során keletkező környezetkárosító hatások csökkentésében is. A Renault teherautók CO2-kibocsátásának mérséklését célzó újszerű megoldások mellett a gyár közel felére csökkentette az egy legyártott teherautóra jutó energiafogyasztását. A márka a gyártóüzemek modernizálásával, az épületeken elhelyezett napelem- és fényelektromos panelek felszerelésével a holnap energiahordozói mellett kötelezi el magát, így maximálisan azonosul a francia nemzeti környezetvédelmi politika (« Grenelle de l’environnement ») célkitűzéseivel.
A Renault Trucks elkötelezte magát amellett, hogy valamennyi tevékenységében az energiafogyasztás csökkentésére törekszik. Ez kézzelfogható eredményekhez vezetett a gyártó Bourg-en-Bresse-i, lyoni és Blainville-i üzemében. 2003 és 2008 között a Renault Trucks az egy legyártott járműre jutó energiafogyasztást 50, a szén-dioxid-kibocsátást pedig 35 százalékkal csökkentette. Ezek az eredmények csupán egy részét jelentik annak a folyamatnak, amelynek célja a gyártóüzemek teljes felújítása, valamint különböző beruházások megvalósítása a fenntartható fejlődés jegyében. Ezek olyan konkrét lépések, amelyek hozzájárulnak a francia nemzeti környezetvédelmi politika célkitűzéseinek eléréséhez: a « Grenelle de l’environnement » az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkenését irányozta elő (1990-hez képest).
Korszerűsített üzemek
A 2005-ben megkezdett üzemkorszerűsítés célja világos: a pazarlás elkerülése és az energetikai hatékonyság fokozása. Ennek érdekében az épületek régi neonlámpáit fokozatosan lecserélték energiatakarékos világítótestekre (3x14 Watt). Az új világítótestek mozgás- és fényérzékelőkkel vannak felszerelve, így csak abban az esetben világítanak, ha a személyzet jelen van, illetve a természetes fény hiánya ezt indokolttá teszi. A gyártóegységek tetejére és homlokzataiba számos új bevilágító egységet és ablakot szereltek, így több természetes fény jut a munkaterületekre, emellett kevesebb elektromos áramra van szükség nap közben. A klímaberendezések működését az ablakokon elhelyezett fényvisszaverő fóliákkal és napellenző lamellákkal mérséklik.
A takarékosság érdekében különös figyelmet fordítottak az épületek szigetelésének javítására is. Újraszigetelték a falakat és a tetőszerkezeteket, hőszigetelt ablakokat építettek be, tökéletesítették az ajtók és a bejáratok szigetelését, a régi kazánokat új, nagyobb teljesítményű hőközpontokra cserélték.
A Vénissieux-i gyárüzemi éttermének felújítása alkalmából napenergiával működő vízmelegítő rendszert helyeztek el az épület tetején. A 45 négyzetméteres napelem panelek naponta 2500 liter vizet melegítenek fel 55 fokra, ami közel 2000 dolgozó napi kiszolgálását biztosítja.
A Renault Trucks határozott környezetvédelmi törekvéseit jelzi a Blainville-ben megnyitott új fényező üzem. A 2009 júniusában felavatott fényezőben a felhasznált festékek közül egyre több a vízbázisú, így a káros anyag kibocsátás már most 35 százalékkal alacsonyabb. Az új, környezetbarát technológiáknak köszönhetően, összességében 30-50 százalékkal csökkenthető az energiafogyasztás.
Projektek a fenntartható fejlődés szellemében
Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan a Renault Trucks elkötelezte magát amellett, hogy telephelyein egyre nagyobb arányban használ megújítható energiaforrásokat. A birtokában lévő hatalmas területek ideális terepet nyújtanak a konstruktőrnek a napenergiához kapcsolódó technológiák alkalmazásához. A lehetőségek kihasználása érdekében a Renault Trucks megállapodott az EDF Energies Nouvelles (a francia áramszolgáltató cég Új Energiaforrások elnevezésű leányvállalata) vállalattal, aki a gyár szabad telephelyeit bérli, ahol alternatív energia előállítási módokat telepít és fejleszt ki.
Ennek az elképzelésnek az első megvalósulása a napelem panelek elhelyezése a lyoni telepen nemrég elkészült két új épületen. Az épületek tetejét 3000 négyzetméternyi amorf szilíciumból készült cella borítja. Ezek a cellák hatékonyabban hasznosítják a napenergiát, mint az eddig használt kristálycellák. Ez a megoldás évi 200 megawatt energiahozammal kecsegtet, ami nyolcvan háztartás energiaellátásának felel meg. Másik nagy előnye, hogy az eljárásnak köszönhetően 25 tonnával kevesebb CO2 kerül a légtérbe (forrás: ADEME). Ezt az elvet követik Bourg-en-Bresse-ben is, ahol egy 2000 négyzetméter kiterjedésű, fényelektromos panelekkel borított tető teszi lehetővé annyi energia előállítását, amely 42 háztartás ellátására lenne elegendő, és egyúttal, éves szinten 13 tonnányi CO2 kibocsátását teszi elkerülhetővé.
A lyoni telephely négy parkolója felett is fényelektromos panelek elhelyezését tervezik, több mint 6600 négyzetméternyi területen. Évente nagyjából 725 megawatt-órányi elektromos áram előállítására lesz alkalmas, ez 290 háztartás évi fogyasztásának felel meg. Ezzel évente 87 tonnányi CO2-dal kevesebb kerül a levegővé. A tervezésbe bevonták a Renault Trucks Design részlegét annak érdekében, hogy az épület harmonikusan illeszkedjen a környezetbe.
Sunderland, Egyesült Királyság – Az Egyesült Királyságban, Sunderlandben megkezdték a Renault-Nissan Szövetség első európai akkumulátorgyárának építését, ahol korszerű lítium-ion akkumulátorokat fognak előállítani.
A 210 millió angol font értékű beruházás megkezdését jelző alapkőletételi ünnepséget Toshiyuki Shiga, a Nissan Motor Co., Ltd. vezérigazgatója tartotta a Nissan sunderlandi autógyárának területén.
A 25.000 m2–es létesítmény 2012 elején kezdi meg a termelést, kezdeti gyártókapacitása évi 60.000 darab akkumulátor előállítását teszi lehetővé, melyek a Nissan és a Renault elektromos autóit hajtják majd.
A gyár a várakozások szerint 200 új munkahely teremtését teszi lehetővé a Nissannál, további 600-at pedig az Egyesült Királyságban, a beszállítói láncban.
A Szövetség már korábban bejelentette, hogy egy második akkumulátorgyárat is létesítenek a portugáliai Cacia városban, valamint, hogy a Renault franciaországi Flins-ben működő gyárában is tervezik akkumulátorok előállítását.
A múlt hónapban a Nissan megerősítette, hogy Sunderlandben is gyártani fogják a Nissan LEAF elektromos autót, amely a világon az első, nagy sorozatban gyártott, elérhető áron megvásárolható emisszió-mentes autó lesz.
A Nissan LEAF gyártását 2013-ban kezdik meg a gyár 2. sz. összeszerelő szalagján, a nemrég bemutatott kompakt crossover autó, a JUKE mellett, amelynek 2010 augusztusában kezdődik a sorozatgyártása.
Idén az év végén kezdődik a LEAF gyártása a Nissan Oppama-i (Japán) gyárában (ez lesz a világon az első helyszín, ahol a gyártás megkezdődik), és az itt gyártandó példányokkal kezdődik meg az angliai piaci bevezetés 2011-ben. 2012 végétől az USA-ban, a Smyrna-i Nissan-gyárban is megkezdődik a Nissan LEAF és a korszerű lítium-ion akkumulátorok gyártása.
A Nissan továbbra is beruházásokat végez a kis károsanyag-kibocsátású, Pured Drive-nak elnevezett portfólió fejlesztése érdekében, ide tartoznak pl. a tiszta dízelmotorok, a nagy hatásfokú belsőégésű motorok és a hibridek.
Az akkumulátorgyár alapkőletételi ünnepségén elmondott beszédében Shiga kiemelte: „Európa kulcsszerepet fog játszani a Szövetség károsanyag-kibocsátásmentes közúti közlekedés iránti elkötelezettségének a teljesítésében, és a mai nap egy fontos lépést jelent ennek a célnak az eléréséhez.”
“Amint megkezdik működésüket, a sunderlandi és a portugáliai akkumulátorgyár támogatni fogja az emisszió-mentes autók Európában történő, példa nélküli méretű piaci bevezetését.”
A sunderlandi gyártelep akkumulátorgyártó részlege a központi magját képezi az Észak- Keleti Régió alacsony CO2-kibocsátású gazdasági övezetének*.
Az Észak- Keleti Regionális Fejlesztési Tanács márciusban bejelentette, hogy a Nissan gyár szomszédságában hozzák létre a Fenntartható Gyártás Oktató Központot.
A központ lehetőséget teremt a tanulóknak arra, hogy megismerkedjenek a legújabb technológiákkal és a fenntartható gyártási módszerekkel, és a Nissan hozzájárul a „legjobb gyakorlati megoldásokat” képviselő megoldások bemutatásához, a takarékos gyártásszervezés, logisztika és javítás/fenntartás területén.
Az Alacsony CO2-kibocsátású Gazdasági Övezetek (LCEA) a kormány alacsony CO2-kibocsátású ipari stratégiájának részét képezik, azzal a céllal, hogy egyesítsék a nemzeti, regionális és helyi ügynökségek erejét az alacsony CO2-kibocsátású ipari tevékenység, az ezzel kapcsolatos ismeretek és alapok növekedésének felgyorsításában.
Az Észak- Keleti LCEA az autóipar átalakítására összpontosít, támogatást adva az innováció, a bemutatás és az oktatás területén.
A NISSAN LEAF-ről röviden:
· a világ első, elérhető áron megvásárolható, nagy sorozatban gyártott, árosanyag-kibocsátásmenetes autója
· ötüléses, a C-szegmensbe tartozó ferdehátú személyautó
· 80 kW teljesítményű villanymotor hajtja
· gyorstöltéssel 30 perc alatt 80 %-ig tölthető fel az akkumulátora
· valós hatótávolság:160 km
· maximális sebessége meghaladja a 140 km/h-t
· teljesen új, erre a célra kifejlesztett EV-padlólemezre épül
· 1984-ben alapították (a gyártás kezdete: 1986)
· eddigi befektetések összege: 2,99 milliárd euró
· eddigi gyártási összes gyártási darabszám: 5,6 millió gépkocsi
· 2009-ben gyártott darabszám: 338.000
· alkalmazottak száma jelenleg: 4.200
· az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártója és –exportőre
· 2009-ben az Egyesült Királyságban gyártott minden harmadik autó itt készült
· jelenleg gyártott modellek: Qashqai, Qashqai +2, Note és Micra
2010. május
MEGKEZDŐDÖTT A RENAULT- NISSAN SZÖVETSÉG ELSŐ EURÓPAI AKKUMULÁTORGYÁRÁNAK ÉPÍTÉSE
2010. május
A sunderlandi gyár adatai: